Miért fáj a levágott kéz?

<p>Az ideggyógyászok régóta tanulmányozzák a fantomfájdalmat, azt a jelenséget, amikor valaki baleset következtében elvesztett végtagjának helyén továbbra is érzi a testrész fájdalmát.</p>

Francia kutatók érdekes vizsgálata talán közelebb visz e fájdalom megértéséhez.

Stein Silva és munkacsoportja fölfigyeltek arra, hogy a helyi érzéstelenítés közben sok beteg furcsa érzésekről számolt be: eltévesztette, hogy melyik oldali végtagját érzéstelenítették. Silva altatóorvos és sokat foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy miképpen jelenik meg az emberi agyban a fájdalom érzése, mennyire pontosan érzékeli, hol történik baleset közben a sérülés.

Valaha azt hittük, hogy az agy felnőtt formában alapvetően változatlan: minden működésnek fix helye van: egyes agyterületek csak testünk bizonyos, meghatározott érzéseivel foglalkoznak. Az utóbbi évek kutatás eredményei bizonyították, hogy a központi idegrendszer változásra képes, dinamikus szerkezet.

Tanulási képességünk, vagy agyi katasztrófa után a különböző mértékű gyógyulás az agyműködés rugalmasságának köszönhető. Ezzel kapcsolatos lehet a fantomfájdalom jelensége is: az amputált végtag helyén sok beteg úgy érzi, hogy a már nem létező kar vagy láb továbbra is ugyanott van és fáj.

Silva és munkatársai 20 beteget vizsgáltak, akiknél valamilyen kézműtét miatt helyi érzéstelenítés történt. A vizsgált személyeknek saját, műtétre kerülő végtagjuk háromdimenziós képeit mutatták, melyet különböző szögekből fényképeztek. A kérdés az volt, mennyire képesek megkülönböztetni bal kezüket a jobbtól.

A vizsgálat eredményei három érdekes megfigyeléssel jártak: valamennyi beteg különféle hamis érzésről számolt be karjával kapcsolatban: duzzadást éreztek, úgy érzékelték, hogy a végtag mérete és formája megváltozott. A helyi érzéstelenítésben nem részesülő betegekhez képest az érzéstelenítettek sokkal lassabban tudták megkülönböztetni a bal kezüket a jobbtól és gyakran összetévesztették a kettőt. A legkevesebb tévedés akkor történt, ha a beteg láthatta a végtag érzéstelenítését.

A kutatók szerint ezek a megfigyelések azt bizonyítják, hogy a végtag érzéstelenítése után az agy működése is gyorsan zavart szenved a test egyes részeinek fölismerésében. További vizsgálataikban bizonyos agyi területek ingerlésével próbálják majd a szakemberek a testi fájdalmat mérsékelni, vagy kikapcsolni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?