Mi itt, Európa messze

– Nahát, nézd, hogy összekeverték a joghurtokat! Ez a hónap végéig jó, ez holnap jár le, ennek tegnapig tartott a szavatossága. Az ember megnézi az elsőn a dátumot, aztán azt hiszi, mind egyforma, belerak a kosarába legalább egy hétre valót, s csak amikor fogyasztani akarja, veszi észre, hogy romlottat vett. Na, ezt írd meg, anyu, hogy milyen disznóságokat csinálnak az élelmiszerboltokban – méltatlankodott a lányom egy nap vásárlás közben. Én bölcsen mosolyogtam, az ilyen kicsiny dolgok manapság nem számítanak. Nagyléptékű, magasztos, fennkölt, érdemleges, jelentőségteljes, sokatmondó... – sorolhatnám tovább a jelzőket, hisz nyelvünk számos hasonló kifejezést kínál –, szóval nem ilyen sekélyes dolgokról kell elmélkednünk, hanem amolyanokról. Amelyek az emberiség létét, előrehaladását, a világmindenség javát szolgálják! Hiszen már egy éve részét képezzük egy nagy szövetségnek, egy jelentős kontinens családtagja vagyunk. Ez óriási dolog. Európa – az igen! Az már valami! – mondaná Hofi Géza, ha még élne.

S róla jut eszembe, hogy ő maga is az apró-cseprő hiányosságokra rámutatva kritizálta a társadalmat, a társadalmi összefüggéseket. S el kell ismernem: lányomnak igaza van. Európa ide, Európa oda, ugyanazok a mindennapos gondok kísérik életünket, mint azelőtt. Például a joghurtok. Vagy más termékek szavatossági ideje. Azt hittem, ha azonnal szólok a boltban, helyrehozzák a hibát. A boltos kezébe nyomtam az idejétmúlt joghurtot, ő perdült-fordult, bevitte a raktárba. Hát a többi doboz? Válogassam át az egész polcot, s egyenként adjam a kezébe? De már nincs is kinek a kezébe adnom, mert a hölgy nem jött vissza. Talán azt várja, hogy elmenjünk, aztán előbújik, és visszateszi azt az egyet is?

Más méltánytalanság ért nemrég, amikor egy magyaroszági kirándulócsoporttal Nyugat-Szlovákia nevezetességeit kerestük föl. Dévénynél 150 koronát kellett fizetnünk a parkolóban. Ezen nem ütköztünk meg, hiszen nagy tábla hirdette a bejáratnál, hogy személyautó parkolási díja egy napra 30 korona, autóbuszé 150. Igaz, mi 18 személyes mikrobusszal érkeztünk, de eszünkbe se jutott emiatt alkudozni. Mi európai módra viselkedtünk, megfizettük a kiszabott összeget. A nem európai az volt, hogy a parkőr 30 koronát igazoló blokkot adott. A mikrobusz vezetője angolul reklamált. Az őr, bár a nyelvet nem értette, azonnal tudta, hogy rajtacsípték, s jóvá kell tennie apró kis tévedését. Gyorsan átnyújtott még három 30 koronás szelvényt, és szlovákul magyarázta, hogy nincs 150 koronás blokkja, ezért adja részletekben. Csakhogy a 150 korona európaiul is 150 korona, a 4 darab 30 koronás jegy pedig... Aki tud számolni, tudja. Csak újabb felszólításra kaptuk meg az ötödik szelvényt, s ahelyett hogy a felelős személy bocsánatot kért volna, kicsinyesnek, szőrszálhasogatónak nevezte a magyar csoportot.

Annak idején nagyon szerettem olvasni az Új Szóban azokat a glosszákat, jegyzeteket, amelyek valamilyen emberi hiányosságot boncolgattak. Többször is előfordult, hogy a szerző a fejlett kort ecsetelte, abból indult ki, hogy ember jár az űrben, a Holdon, és végül oda lyukadt ki, hogy itt a Földön meg a fiatalok nem adják át a helyüket az időseknek a vonaton vagy az autóbuszban. Vagy miközben egyes emberek a rák elleni gyógyszert kutatják, mások nem köszöntik egymást a lépcsőházban. Néha ugyan elgondolkoztam afölött, hogy például egy fiatal űrhajós átadja-e a helyét az autóbuszban, vagy hogy a híres tudós odaköszön-e a szomszédjának, ha összefutnak a ház liftjében, de persze, mindez semmit sem vont le az állítás igazából. Egyetértettem a szerzővel abban, hogy az emberek úgy általában véve neveletlenek, durvák és közömbösek egymás iránt, s ezt igenis szóvá kell tenni, mert ha hallgatunk róla, csak súlyosbítjuk a helyzetet.

Nem tudom, mennyire vitték előre az emberiséget az ostorozó, oktató-nevelő jellegű írások. Az azonban biztos, hogy bár a tudomány világviszonylatban meglepő eredményeket mutat fel, mindennapi életünket a megszokott mederben éljük. Európa ide, Európa oda, kicsi falunk szép határa közelebb áll a lelkünkhöz, mentalitásunkhoz, szokásainkhoz. S csak nem fogunk egyik napról a másikra megváltozni, mert országunk az Európai Unió tagja lett?!

Éppenséggel az új körülmények is rontottak az emberi kapcsolatokon. A fokozódó hajsza, a konkurenciaharc, a létfenntartás egyre keményebb követelményei – alaposan kifárasztják az embert. ĺgy aztán délutánra, estére már alig akad valakinek ereje, hogy köszöntse a másikat. S a joghurtok? Ugyan, ki figyel oda, milyen dátum áll a dobozon. Nem mindegy? Amikor az ember munkahelye, megélhetése forog szinte naponta kockán, úgysem látja meg.