Mi az a család – színes magány, remek társaság?

Őszinteség, kíméletlenség, érzékenység – ezek a gyermekalkotások legfontosabb jellemzői. Ne féljünk szembenézni a kicsik éles szemével és ítéletével – üzeni a Pueri Fabri gyermekrajzverseny XIV. évfolyama is. A Pueri Fabri annyit jelent, mint alkotó gyerekek, és azért választották a szervezők a latin formát, mert a magyar és a szlovák anyanyelvűeket egyaránt meg akarták szólítani vele. Danis Ferenc, az évtizedek után újra megnyílt múzeum első igazgatója, helytörténész fejében született meg a gondolat, hogy a régió fiatalságát egy ilyen verseny által is kreatív alkotó munkára ösztönözzék. Idén A mi családunk volt a téma, és július 20-ig látható a Simonyi Lajos Galériában az 59 legsikerültebb kép. Kezdetben csak két város, Ipolyság és Balassagyarmat közös ügye volt a gyermeki fantázia csodáit megmutató rendezvény, de az évek során egyre több település csatlakozott. Ma már Nagykürtöstől Párkányig érkeznek munkák, és a szakmai zsűri hatalmas anyagból választja ki a legizgalmasabb alkotásokat. Magyarországról, közelebbről Balassagyarmatról Csemniczky Zoltán szobrász és Csach Gábor művészettörténész, Szlovákiából pedig a komáromi Kocsis Ernő festőművész, pedagógus, a zsűri elnöke, és két ipolysági művész, Kutak Adrienn keramikus és Pokorny Lajos festő bírálják el, hogy témakiírás, alkotói szándék, teremtő fantázia és technikai tökéletesség mely képeken áll össze a legharmonikusabb és a legösszetettebb egységbe.

Pokorny Lajos szerint a művészetben nem muszáj semmit, de mindent szabad, s ez fokozottan érvényes gyerekek esetében. „Évről évre egyre javul a színvonal, egyre komolyabb munkákkal neveznek be. A környékbeli iskolák számára már szinte elképzelhetetlen egy alkotó év e nélkül a verseny nélkül, igénylik a megmérettetést, várják – állapította meg a festő, s hozzátette –, a pedagógusok egyre áldozatosabb, tökéletesebb munkát végeznek az első évfolyamokhoz képest, és a szülők is egyre érdeklődőbbek.”

Kutak Adrienn is úgy látja, hogy már a tanárok is élvezik a részvételt, igazi kiállításnak tekintik ezt az alkalmat, komolyan készülnek. Pokorny a színkompozíciók leleményességére és ízlésességére hívta fel a figyelmet, nem vadak a színek, de nagyon élénkek, összeillők és mégis meglepően ötletesek. Kutak Adrienn a technikák leleményességét emelte ki, a vegyes eljárások, grafikai és festői technikák vegyítése, a kollázs és a ceruzarajz, a linónyomatba rajzolás, és rengeteg más ötlet nyűgözte le a zsűrit.

Kocsis Ernő számára a mai családi és érzelmi viszonyokról kibontakozó kép volt a nagyon tanulságos. A mai bonyolult, fellazult értékrendű világban is megtalálják a gyerekek az örömöt, vágyják a biztonságot, és képesek ragaszkodni.

Kutak Adriennek feltűnt egy-két rajz alapján, hogy sok gyerek milyen egyedül van, szülők, nagyszülők helyett az állataival örökítette meg magát. „Megrökönyödtem, némely képről mennyire süt a magány, nem véletlen, kinek milyen társaság jut eszébe a család szó hallatán. Ilyenkor időnként felvetődik a kérdés, bizonyos munkák megfelelnek-e a témakiírásnak, de ha úgy érzi, ezek az állatok a családja, nincs jogunk kizárni, ráadásul, ha még jó képekről is van szó.”

Kocsis Ernő úgy gondolja, nagyon jó lenne, ha a szülők dátummal ellátva megőriznék a gyerekrajzokat, mert így egybegyűjtve nagyon szépen kirajzolódna a gyerek szellemi és lelki fejlődésének iránya és foka. Ezek a rajzok nagyon fontos dokumentumok, hiszen minden életkornak megvannak a sajátságai, és ezek a munkák híven tükrözik, mit ért el a gyermek, s mi az, amit még nem tud. Kocsis szerint két-két és fél éves kortól a kicsik már folyamatosan rajzolnak, ám semmiképp sem szabad kényszeríteni őket, az érzékeny irányítás a fontos. „Maga a rajzkészség még nem kell, hogy művészi tehetséget jelentsen, de mindenképpen jó megfigyelőképességről tanúskodik. Ha szeret rajzolni a gyerek, akkor minden feltételt meg kell teremteni, s minél korábban szakemberre – rajztanárra kell bízni. Nem a szülőknek kell akarni, hanem a gyereknek, az a fontos, hogy minél több inger érje őt – múzeumok, képtárak látogatása, művészeti albumok lapozgatása – fejtegette Kocsis Ernő, s leszögezte –, a rajzolás a fantáziát és az alkotókészséget fejleszti, s erre mindenkinek szüksége van, nem csak a művészeknek.”

Kutak Adrienn szerint is az iskolában dől el a legtöbb dolog, a szülőnek kevés az ideje, a gyerek is annyi mindent csinál manapság, nehéz mindenre egyformán odafigyelni. A jó pedagógus észreveszi, milyen nagy egy diák fantáziája, az iskolák nagyon odafigyelnek a tehetséggondozásra, hiszen érdekük a dotáció elnyerése. Nem kell, hogy minden gyerekből művész legyen, az a jó, ha a lelkének jó. „Manapság rengeteg veszély leselkedik a gyerekekre, és a képzőművészet is segíthet megóvni a kicsiket a rossztól, kitöltheti a kisiklások fölös idejét, általa a gyerek bizonyíthat, kiteljesedhet, kiélheti magát” – jegyezte meg a keramikus. A zsűri szerint egyre fiatalabban érnek el egyre magasabb szintet a kis művészek. A képeket anélkül bírálják el a szakemberek, hogy tudnák, ki készítette őket, Pokorny elárulta, időnként nagyon meg is lepődnek, mikor kiderül, egy-egy érett alkotást milyen pici emberke hozott létre. Az ipolysági festő szerint, ha egy csöppség nem csavarog, helyette nagyon sokat rajzol, nem sajnálja az időt az ilyen magányos pepecselésre, az biztos jele annak, hogy érdemes vele foglalkozni. Ehhez viszont sok szeretet és odafigyelés kell.

Hat kategóriában osztottak idén is díjakat, most úgy alakult, hogy az ipolysági tehetségek taroltak, tizenkilenc elismerésből kilenc vándorolt hozzájuk. A művészeti alapiskola tanárának, Czibulya Líviának a növendékei öt díjat hoztak el, a Fegyverneki Ferenc Egyházi Alapiskola és a Nyolcosztályos Gimnázium négy díja is remek eredmény, Nagykürtösről, Szécsényről, Balassagyarmatról, Zselízről, Diósjenőről, Varsányból, Párkányból is kerültek ki díjazott rajzok, s persze az összes kiállított kép figyelmet érdemel.