Mi a múlt, a jelen és a jövő?

Keressünk egy másik definíciót a múltra, a jelenre és a jövőre, amely látszólag semmiben sem különbözik az előzőtől. Eszerint a múltban zajlanak mindazon történések, amelyek hatást gyakorolnak a jelenre. A jelen az itt és most pillanatával egyidejű események halmaza, a jövő pedig mindazon események időpontját tartalmazza, amelyekre a jelen pillanatában zajló történés hatást gyakorolhat. Látszólag a két definíció nem sokban tér el egymástól, de valójában a különbség rendkívül alapvető. A második meghatározás a természettudomány, pontosabban az emberi gondolkodás egyik legfontosabb elvére épül: a kauzalitás (ok és okozat) elvére. Az ok kiváltja az okozatot, azaz biztosan megelőzi azt. A múltbeli események a jelen okaiként definiálhatók. De valóban így gondolkodunk? A tőlünk kétmillió fényévre levő Androméda-ködben egymillió évvel ezelőtt történt eseményt az első meghatározás alapján egyértelműen múltbelinek tekintjük, hiszen egymillió évvel a jelen pillanata előtt történt. De a második meghatározás szerint mégsem az, hiszen nem lehet hatással a jelenünkre. Hogyan is lehetne, ha egyszer az Androméda-köd felől induló bármiféle információnak ahhoz, hogy elérje bolygónkat – akár fénysugár, akár rádióüzenet –, kétmillió évre van szüksége. Így itt és most semmit nem tudhatunk arról, mi történt az Androméda-ködön egymillió évvel ezelőtt, s bármi történt akkor, annak semmilyen hatása nem lehet itt és most ránk. Tehát a második definíció szerint az Androméda említett eseménye nem a múltban, hanem valamilyen múltnak látszó téridőbeli pillanatban történt. Talán hívjuk úgy, hogy az álmúltban! Ha egy kozmikus üzenetet vetne partjainkra az üresség óceánja, amelyben arról értesülnénk, hogy az Androméda-köd egy fontos csillagát valaki egymillió év múlva fel fogja robbantani, vajon hatástalanítani tudnánk-e az időzítő szerkezetet? Miért ne, gondolhatnánk, hiszen van egymillió évünk kitalálni valamit! De a feladat mai fizikatudásunk szerint mégis megoldhatatlan. Megoldhatatlan, mert legkevesebb kétmillió évre van szükség ahhoz, hogy bármilyen információ elérje a galaxist. Tehát az Androméda-köd egy csillagán egymillió év múlva bekövetkező esemény nem része a jövőnknek a második meghatározás értelmében, hiszen nem tudunk hatni rá, hanem a mi jelenünkből, az „itt és most”-ból nézve egyfajta áljövő.

Minél távolabbi pontra irányítjuk figyelmünket, annál szélesebb lesz ott az álmúlt és áljövő tartománya a mi jelenünkből, a mi „itt és most”-unk felől szemlélve. Az „itt és most” csak egy pillanat a téridőben, de az „ott és most” olyan, mintha kinyílna a jelen, egyetlen pontból valamiféle időintervallummá tágulna, végtelen sok pillanatot magába foglalva. És ennek az időintervallumnak a hossza attól függ, milyen messze van az „itt”-től az „ott”. Itt, Budapesten írom ezeket a sorokat, s ott Pozsonyban nyomtatják ki. A távolság bő 200 kilométer. Az álmúlt és az áljövő tartománya az én jelenemből, az én „itt és most”-omból szemlélve Pozsonyban nem éri el a másfél ezred másodpercet. De a másfél ezred másodpercben is végtelen pillanat található! Ahogy olvasod ezeket a sorokat, kedves olvasóm, és az olvasás egy pillanata a te „itt és most”-oddá válik, felőled nézve, a te nézőpontodból az én budapesti „ott és most”-om is kb. másfél ezred másodperc szélessé tágul. Vagyis innen nézve ott lesz tágasabb a „most” egyetlen pontszerű pillanatnál – onnan nézve viszont itt lesz tágasabb. Ami ugye, elég furán hangzik.

De nem az álmúlt és áljövő szélessége a kérdés igazából, hanem a léte, a jelen furcsa kitágulásának jelentése, és az ebből fakadó következmények. Ha az andromédai álmúlt és az áljövő egyfajta tágabb értelemben vett földi jelen, akkor milyen értelemben egyidejű a most pillanatával ez a négymillió évnyi eseményt magába foglaló andromédai időszakasz? A rejtély kulcsa az egyidejűség fogalmában rejlik. De vajon hogyan határozhatjuk meg az egyidejűséget, vagy praktikusan fogalmazva: hogyan szinkronizáljuk óráinkat? Lehet-e ebben a fény a segítségünkre? Egyáltalán, mit állíthatunk magáról a fényről? Egy kis türelmet kérek. A válaszokra várni kell úgy egy hónapot, vagy a fény nyelvén fogalmazva úgy 800 milliárd kilométert.

Horányi Gábor

A szerző fizikatanár, a Budapesti Lauder Iskola főigazgatója