MI A KORKEDVEZMÉNYES NYUGDĺJ?

A nyugdíjrendszer lehetővé teszi, hogy a nyugdíjkorhatár elérése előtt kérvényezzük a nyugdíjaztatást. Ehhez azonban két feltételt kell teljesíteni:
legalább tíz ledolgozott év szükséges
a nyugdíj megállapított összege nem lehet alacsonyabb a létminimum 1,2-szeresénél, vagyis jelenleg 5677 koronánál.

A nyugdíjrendszer lehetővé teszi, hogy a nyugdíjkorhatár elérése előtt kérvényezzük a nyugdíjaztatást. Ehhez azonban két feltételt kell teljesíteni:

legalább tíz ledolgozott év szükséges

a nyugdíj megállapított összege nem lehet alacsonyabb a létminimum 1,2-szeresénél, vagyis jelenleg 5677 koronánál.

A korkedvezményes nyugdíjaztatás azonban veszteséget jelent a kérvényezőnek: ugyanis a nyugdíjkorhatárig hátralévő időszak arányában csökken a nyugdíj összege. Minden harminc nap után 0,5 százalékkal, egy teljes év 6,5 százalékos csökkenést jelent. Ha valaki tehát 60 éves korában kéri korkedvezményes nyugdíjaztatását, azaz még két éve van hátra a korhatár eléréséig, az 13 százalékkal alacsonyabb nyugdíjat kap majd. Ezt a 13 százalékot akkor sem kapja vissza, ha elérte a nyugdíjkorhatárt. Nyugdíját természetesen a szabályoknak megfelelően évente valorizálják, és ha dolgozik nyugdíja mellett, akkor évente egyszer kérheti nyugdíjának kiegészítését a befizetett járulék arányában.

Ma még egyes munkanélküliek a nekik járó nyugdíj teljes összegét kapják korkedvezményes nyugdíjaztatásuk esetén is:

Nem csökken a nyugdíj összege azoknak, akik fél évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt vesztik el munkájukat és lemondanak a munkanélküli-segélyről, és kérik a korkedvezményes nyugdíjat, teljesíteniük kell azt a feltételt is, hogy a legutóbbi négy évben legalább három évig folyamatosan fizették a társadalombiztosítási járulékot.

Nem csökken a nyugdíj összege azoknak sem, akik egy évvel a korhatár elérése előtt vesztik el munkájukat és kérik nyugdíjaztatásukat, ha lemondanak a munkanélküli-segélyről, de csak abban az esetben, ha az utolsó hét évben folyamatosan fizették a társadalombiztosítási járulékot. (l.p.j.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?