Manapság egyre több szülő szeretné, ha gyermeke még fiatalon megtanulna játszani valamilyen hangszeren. A szülők ilyenfajta törekvéseinek kiváltó okai különbözőek: egyesek ily módon szeretnék megvalósítani gyermekkori be nem teljesült álmukat, másoknál egyszerűen tradíciónak számít, hogy kis csemetéik abszolválják a zeneiskolát.
Mennyibe kerülnek a hangszerek?
Ma már csaknem minden városban működik iskola, mely a zene iránt érdeklődőknek nyújt képzési lehetőséget, persze tegyük hozzá, a tanulás ezekben az iskolákban nem tandíjmentes. Mindegyik iskola megszabja a saját havi tandíját. De a zene iránt érdeklődőknek a megválasztott hangszer vásárlásánál kell igazán a zsebük mélyére nyúlni. Egy kis ízelítő az egyes hangszerek árlistájából, de hozzá kell tenni, hogy ezek az árak az újonnan vásárolt hangszerekre vonatkoznak.
A hangszerek egyes márkáinak árait nemcsak azok minősége szablya meg, hanem, hogy az egyes hangszermárkák mennyire ismertek a zenevilágban. Viszont az elmondható, hogy európai viszonylatban, Szlovákia azon országok közé tartozik, ahol a zenei hangszerek árai kiemelkedően alacsonyak. Szlovákiában különböző, importált hangszermárkák találhatóak meg, pl.: Marshall, Behringer, Jamaha, Gibson, Fender, Sonor
Zongora
A klasszikus zongorák árai 200 000 koronánál (5900 euró) kezdődnek és határ a csillagos ég.
A szárnyas zongorák árai 500 000 – 1 000 000 (14 500-tól 29 500 euróig) korona közt mozognak, árukat nagyban befolyásolja színük is, a legolcsóbbnak a barna színűek mondhatók, míg a legdrágábbak a fehér zongorák, közepesen drágának a fekete színűek számítanak. A zongorák árát még az is növeli, ha előtte valamilyen híresség birtokában volt.
Gitár
Az olcsó akusztikus gitárok árai 500 – 4000 korona (15–118 euró) közt mozognak. A drágább akusztikus gitárok már ennél jóval magasabb árakat is elérnek: 4000 – 30 000 korona (118– 880 euró). A villanygitárok esetében olcsóbbnak számítanak az 5000 – 10 000 koronáig (147–294 euró) terjedők, pl.: a Behringer és Stratocaster márkájúak. A középkategóriájú villanygitárok árai 10 000 – 30 000 korona (294–882 euró) közt mozognak, pl.: a Fender és Stratocaster gitárok. A drága kategória 30 000 koronánál (882 euró) kezdődik, amelynek felső határa még a milliós nagyságrendet is elérheti pl.: Fender és Stratocaster american deluxe gitárok.
Szintetizátor
A jobb minőségűek árai 10 000 – 20 000 koronáig (294–588 euró) terjednek.
Dobok
A minőségibb dobok árai 20 000 – 30 000 korona (588–882 euró) közt mozognak. Kezdők számára már 10 000 SK-ért kaphatók.
Egyéb hangszerek
Igazán jó márkájú hegedűk és furulyák Bécsben kaphatóak. Klasszikus zenei hangszerek kiemelkedőbb márkái pl.: a Stagg, az Amati. A furulyát már 300 koronáért (8 euró) meg lehet vásárolni. Az altfurulya árainak alsó határa 600 SK (16 euró). A trombita kezdeti ára 5000 korona (147 euró). A klarinét ára 8000 koronától (235 euró) kezdődik. A felsorolt klasszikus hangszerek sorát a szaxofon zárja, mely egyben a legdrágább is, 14 000 SK-tól (411 euró) kezdődik. Az összes felsorolt hangszert használt állapotban is meg lehet vásárolni. Az így megvásárolt hangszerek árát azok használtsága, rongáltsága határozza meg. Persze a hangszernek rengeteg, a zenetanár által megszabott kritériumoknak kell megfelelnie, ami még növeli az amúgy is borsos árakat. Hát igen. Szerencsésnek mondhatja magát az, aki „csupán” énekórákat látogat.
A cikk szerzői a galántai Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Gimnázium diákjai.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.