Mellbőség és politika

Prága. Politikai vihart kavart Csehországban, hogy néhány politikus egy bulvárlapban mondott nyilvánosan véleményt az oktatásügyi tárca miniszter asszonyának plasztikai műtétjéről.

Petra Buzková a szerdai kormányülésen Stanislav Gross (balról) belügy- és Miroslav Kostelka védelmi miniszter társaságábanČTK-felvéte „Teljességgel elfogadhatatlan, ellenszenves, erotikus nyilatkozatok. Ezek nem is férfiak, hanem gyerekek” – nyilatkozta a tegnapi Lidové novinynek Vladimír Špidla miniszterelnök, s hozzátette: személyesen fogja felszólítani az urakat, hogy kérjenek bocsánatot Petra Buzkovától. A szőke miniszter asszony – az egyik legnépszerűbb és állítólag legszexisebb cseh női politikus – a napokban egészségügyi okokra hivatkozva plasztikai műtét útján kisebbítette melleit.

„Korábban legalább hatosak voltak, most tán csak kettesek lehetnek” – írta a Blesk. A bulvársajtó az esetet részletesen kommentálta, s a napokban az „ügyben” néhány politikust is megszólaltatott. „A miniszter asszony két legnagyobb előnyétől vált meg” – jelentette ki Vlastimil Tlustý, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) képviselőházi frakcióvezetője. „Hát ez bizony nagy változás. De mert nagy tenyereim vannak, én a nagyobb mérteket részesíteném előnyben” – mondta el véleményét pártbeli kolléganőjéről Michal Kraus szociáldemokrata képviselő. A Bleskben további vélemények is elhangzottak. Volt politikus, aki „két formás téglához” hasonlította Buzková új melleit.

„Az ilyen durva megjegyzésekre nem lehet érvényes a képviselői mentesség. Bocsánatot kell kérniük” – állítja felháborodva Špidla. Mások szerint jópofa megjegyzésekről van szó, nincs bennük semmi kivetnivaló. A pártok frakciói nem kívánnak foglalkozni az üggyel, amely szerintük inkább „humoros”. Kraus azt válaszolta pártfőnökének, hogy ő nemcsak politikus, de férfi is. „Ha a női mellekről kérdeznek, mindig van véleményem. Kijelentésem nem a miniszter asszony ellen irányult. Ha azonban egy női politikus ilyen nagy változást hajt végre szexuális szerelésében, számolnia kell azzal, hogy azt kommentálni fogják” – állítja Kraus. Maga Buzková, akit két éve nyáron a horvátországi tengerparton pucéran kapott lencsevégre a cseh bulvársajtó, kijelentette, hogy a bulvárlapot inkább nem is olvasta el. Bocsánatkérést nem vár el senkitől. „Az urak számára ez az elsőrendű politikai téma, de csak lejáratták magukat. Ha képesek voltak az ilyen kijelentésekre, akkor a bocsánatkérésnek már nincs értelme” – fogalmazott Buzková, aki gyakori céltáblája a sajtónak. Az egyenlő esélyek kormánybizottságának elnök asszonya, Anna Curdová viszont botrányosnak tartja a politikusok viselkedését, akik helytelen magatartásukkal a társadalmat is rossz irányba viszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?