Megtévesztik ügyfeleiket

Pozsony. Megtévesztik ügyfeleiket a hazai távközlési szolgáltatók – állítja a fogyasztóvédelmi főfelügyelőség, mely vizsgálatot indított az ügyben. Szerintük ugyanis azzal, hogy az operátorok szinte minden egyes hirdetésben és szórólapon adó nélkül tüntetik fel az áraikat, ártanak a klienseknek.

Pozsony. Megtévesztik ügyfeleiket a hazai távközlési szolgáltatók – állítja a fogyasztóvédelmi főfelügyelőség, mely vizsgálatot indított az ügyben. Szerintük ugyanis azzal, hogy az operátorok szinte minden egyes hirdetésben és szórólapon adó nélkül tüntetik fel az áraikat, ártanak a klienseknek. Ugyanis ezekhez az árakhoz még hozzá kell számolni a 19 százalékos adót. A teljes ár csak a számlán jelenik meg. Jelenleg csak a kártyás ügyfelek esetében tüntetik fel az árakat adóval. Ezért a hiányosságért akár milliós nagyságrendű bírságot is kaphatnak a távközlési szolgáltatók. Ők azzal védekeznek, hogy minden egyes hirdetésen feltüntetik, hogy az ár adó nélkül értendő.

Milan Hric, a T-Mobile és Tóth Péter, az Orange szóvivője is állítja, a kezdetekkor szinte csak a céges ügyfelek vásároltak havidíjas csomagot, és többségük az adót visszaigényelheti. Tehát ezért tüntetik fel a kezdetektől a nettó árat. A T-Com már néhány hardvernél a teljes árat tünteti fel, és ígéri, hamarosan minden termék és szolgáltatás esetében ez lesz a gyakorlat. Hogy mikor lesz ez, egyelőre nem árulta el Radoslav Bielka, a T-Com szóvivője. (szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?