Megtérés

Böske néném úgy száguld a biciklivel, mintha boszorkányok nyomnák a pedált. Nem néz se jobbra, se balra, pedig a szomszédasszony egy kis terefere reményében már nyitja is az ajtót. Böske néném után addigra vészjóslóan becsapódik a kapu. Nem akarja, hogy lássák könnyeit.

Böske néném úgy száguld a biciklivel, mintha boszorkányok nyomnák a pedált. Nem néz se jobbra, se balra, pedig a szomszédasszony egy kis terefere reményében már nyitja is az ajtót. Böske néném után addigra vészjóslóan becsapódik a kapu. Nem akarja, hogy lássák könnyeit.

Mert az örökké vidám asszony, bizony, sír, nem tud rendet rakni összekuszált érzéseiben. Összeszólalkoztak egyetlen fia feleségével. Az első pillanatban, mikor a menyecske, akit egyébként szeretett, egy rossz passzban az anyós bűneként hánytorgatott dolgokat, dühös lett. Gondolkodás nélkül ő is mondta, ami a szívét nyomta. Nem voltak ezek súlyos dolgok, de egyikük túltett a másikon.

A kicsivel most egyikük sem gondolt.

Elmúlt a hét, és nem látta az unokát. Ilyen még nem fordult elő. Egyre idegesebb, zárkózottabb, már az utcára sem kívánkozik. A kisfiú nagyon szereti, bizonyára hiányzik is neki, de Böske néném is a poklokat járja. Szidja az öregét, semmi sem tetszik, amit csinál. Már a jó falatok is ritkulnak az asztalon. Kalácssütésről hallani sem akar. Kettőjüknek?

Nyílik az utcaajtó, szíve megrebben, de biz nem azok jönnek. Menni kéne, menni – de miért ő kérjen bocsánatot? Önkritikát gyakorol, túlságosan rátelepedett egy másik család életére? Még ha szeretetből tette is! Részesévé vált mindennapjaiknak, így persze bele is szólt dolgaikba.

Az ablakon át észreveszi emberét. Megroskadt az utóbbi években, milyen fáradtak mozdulatai. Kissé elhanyagoltnak tűnik. Munkás nadrágján leszakadt a zseb. Böske néném kötényt köt, pedig ez csak ünnepeken volt szokása, és nekilát, hogy megfőzze örege kedvenc ételét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?