Megtérés

Böske néném úgy száguld a biciklivel, mintha boszorkányok nyomnák a pedált. Nem néz se jobbra, se balra, pedig a szomszédasszony egy kis terefere reményében már nyitja is az ajtót. Böske néném után addigra vészjóslóan becsapódik a kapu. Nem akarja, hogy lássák könnyeit.

Mert az örökké vidám asszony, bizony, sír, nem tud rendet rakni összekuszált érzéseiben. Összeszólalkoztak egyetlen fia feleségével. Az első pillanatban, mikor a menyecske, akit egyébként szeretett, egy rossz passzban az anyós bűneként hánytorgatott dolgokat, dühös lett. Gondolkodás nélkül ő is mondta, ami a szívét nyomta. Nem voltak ezek súlyos dolgok, de egyikük túltett a másikon.

A kicsivel most egyikük sem gondolt.

Elmúlt a hét, és nem látta az unokát. Ilyen még nem fordult elő. Egyre idegesebb, zárkózottabb, már az utcára sem kívánkozik. A kisfiú nagyon szereti, bizonyára hiányzik is neki, de Böske néném is a poklokat járja. Szidja az öregét, semmi sem tetszik, amit csinál. Már a jó falatok is ritkulnak az asztalon. Kalácssütésről hallani sem akar. Kettőjüknek?

Nyílik az utcaajtó, szíve megrebben, de biz nem azok jönnek. Menni kéne, menni – de miért ő kérjen bocsánatot? Önkritikát gyakorol, túlságosan rátelepedett egy másik család életére? Még ha szeretetből tette is! Részesévé vált mindennapjaiknak, így persze bele is szólt dolgaikba.

Az ablakon át észreveszi emberét. Megroskadt az utóbbi években, milyen fáradtak mozdulatai. Kissé elhanyagoltnak tűnik. Munkás nadrágján leszakadt a zseb. Böske néném kötényt köt, pedig ez csak ünnepeken volt szokása, és nekilát, hogy megfőzze örege kedvenc ételét.