A fehér amerikaiak történelme, mint a világon minden népé, mondákkal, regékkel, mitikus históriákkal kezdő-dik. Az egyik, talán a legismertebb Pocahontasról és John Smith kapitány szerelméről szól. Kutatók most azt állítják, megtalálták a legenda pontos helyszínét, az indiánlány otthonát.
Megtalálták Pocahontas faluját?
Pocahontas valóban egy indián főnök, Powhatan leánya volt. Törzsük ellenőrzése alatt állt a korabeli virginiai partszakasz nagy része. A korabeli dokumentumokból kiderül, hogy a leány valóban annyira összebarátkozott a telepesekkel, hogy nőülment egy John Rolfe nevű telepeshez, majd férjével megfordult Angliában I. Jakab udvarában. Pocahontas története szomorúan végződik: mielőtt visszaindult volna hazájába himlőt kapott és meghalt.
Ami John Smith-t illeti, ő sem a képzelet műve: kora legnagyobb angol kalandoraként dolgozott kereskedőhajón, harcolt a törökkel Erdélyben, ahol rabságba esett és – leírásai alapján – romantikus kalandok során 1604-ben jutott vissza Angliába. 1607-ben a Virginiai Társasággal indult útnak Amerika felé azzal a céllal, hogy új gyarmatokat szerezzenek I. Jakab király számára. Egy szerencsétlen puskaporrobbanás során égési sérüléseket szenvedett, ezért 1609 októberében visszatért hazájába és soha nem látta többé Jamestownt. Pocahontasszal való találkozását és csodás megmenekülését először 1624-ben megjelent írásában, a New England, Virginia és a Summer szigetek átfogó történetében (The General History of New England, Virginia, and the Summer Isles) említette, a történet eme részletét a történészek azonban mind a mai napig a kapitány képzelete szüleményének tartják.
Újabb, jelentős fejleménynek számít a vitában, hogy virginiai régészek azt állítják, az általuk újonnan feltárt kora 17. századi indián település nem más, mint Werowocomoco, Pocahontas és Powhatan főnök központi faluja.
Mint a partszakasz leghatalmasabb vezetőjének lakóhelye, ez a vidék eddigi legnagyobb feltárt települése. A Chesapeake-öböltől nem messze, a York folyó partján fekvő egyik magánbirtokon végzett ásatások során nagy számban találtak indián agyagedényeket és nyílhegyeket csakúgy, mint angol eredetű üveggyöngyöket és fém tárgyakat – számoltak be az archeológusok egy Gloucesterben megrendezett éves régészeti konferencián. A helyszín mintegy 20 kilométerre fekszik Jamestowntól, Észak-Amerika legkorábban alapított angol településétől. A feltárt falu helye – állítják a szakemberek – egyezik Powhatan központi településének korabeli térképeken ábrázolt helyével, így a John Smith által 1612-ben elkészített térképével. „A leletek meggyőzően bizonyítják, hogy valóban azt a települést találtuk meg” – nyilatkozta E. Randolph Turner, a Virginia Department of Historic Resources archeológusa. Óvatosabban nyilatkoznak azok a szakemberek, akik további leletek előkerüléséig nem tartják bizonyítottnak a helyszín azonosságát. Ez év nyarán az ásatások a szakemberek széleskörű bevonásával és a helyi indián közösségek részvételével folytatódnak.
A terület akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor egy helyi házaspár, Bob és Lynn Ripley földjén szántás közben agyagedény töredékeket és nyílhegy darabokat találtak. Az eddig feltárt 14 hektáron olyan ritkaságok kerültek elő, mint a 17. századi angol stílusban készült kék üveggyöngyök. A gyöngyöknek azért tulajdonítanak nagy jelentőséget, mert John Smith beszámolóiból kiderül, hogy a telepesek a Jamestownban töltött első kemény tél idején ilyen gyöngyökért cserébe vásároltak gabonát az indiánoktól.
A nyári ásatás egyik legfontosabb célja, hogy fény derüljön az indián település és épületeinek szerkezetére, ismeretes ugyanis, hogy Powhatan népe husángokból emelt sátrakban, wigwamokban lakott. Ha erre utaló nyomokat, maradványokat találnak szinte bizonyossá válik, hogy megtalálták Pocahontas faluját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.