Megrekedt rokkantsági rendszer

Pozsony. Az egészségkárosodottaknak járó szociális szolgáltatások és támogatások rendszerét már több szociális ügyi miniszter is szerette volna átalakítani, pedig a törvényi szabályozás nem régi, 1998-ban fogadta el a parlament.

Iveta Radičová, a Dzurinda-kormány utolsó szociális ügyi minisztere már elkészítette az új jogszabályt, az elfogadását azonban megakadályozta a kormányválság, majd az azt követő előrehozott választások.

Sokan állítják, hogy a rendszer bonyolult, szinte átláthatatlan a kérvényezők számára, másrészt viszont költséges, jövőre például 5,8 milliárd koronát költ az állam az egészségkárosodottaknak járó támogatásokra. A legutolsó, 2005-re vonatkozó kormányjelentés alapján, tavaly havonta átlagosan közel 174 ezer ember kapott valamilyen jogcímen támogatást az egészségkárosodása következményének enyhítésére. A kormány erre a célra több mint 5 milliárd koronát fordított. Az összeg több mint felét, 2,816 milliárd koronát a gondozási támogatásra költötte, melyet az egészségkárosodottat gondozó hozzátartozók kaphatnak. Mintegy 44 ezer ember élt ezzel a lehetőséggel, a támogatás átlagos összege 4700 korona volt. Személyi asszisztensre ezzel szemben alig ötezer rászorult kapott támogatást, ennek átlagos összege jóval magasabb, 7246 korona. Legtöbben természetesen azok vannak, akik a kisebb összegű, legfeljebb havi 1000 korona támogatásban részesülnek. Ők az állapotuk miatt megnőtt kiadásaik – étkezés, tisztálkodás, gépkocsifenntartás stb. – kompenzálására kapnak kisebb összegű havi támogatást.

Tavaly 2004-hez képest szinte minden támogatás-típus esetében nőtt a kedvezményezettek száma. Ez elsősorban annak „köszönhető”, hogy a 2004-ben életbe lépett, az egészségi állapot megítélésére vonatkozó szigorú előírások enyhültek, illetve sokan sikeresen fellebbeztek az akkori, támogatásmegvonó határozat ellen. A növekedés jelentős, 2005-ben több mint egyharmadával, mintegy 53 ezer fővel nőtt a támogatottak átlagos száma 2004-hez viszonyítva.

A 2004-ben életbe lépett jogszabály-módosítás a legnagyobb problémát azzal okozta, hogy míg 2003-ig több fogyaték százalékban való kimutatása összeadódott, addig 2004-től a károsodottságot a legsúlyosabb fogyaték határozta meg. Sokan kiestek a súlyosan egészségkárosodott kategóriából, mivel „összeadva” betegségeiket, fogyatékosságuk szintje meghaladta ugyan az 50 százalékos szintet, de önállóan egyik károsodás miatt keletkezett munkaképesség-csökkenés sem érte el ezt a szintet. Emiatt a szociális ügyi hivatal megszüntette a korábban nekik járó támogatások folyósítását. Ez meglátszik a számokon is: míg 2003-ban még havonta átlagosan több mint 207 ezren jutottak súlyos egészségkárosodottaknak járó támogatáshoz, 2004-re számuk 121 ezerre esett vissza. Tavaly számuk újra emelkedett, sokan ugyanis sikerrel fellebbeztek a szociális ügyi hivatal döntése ellen.

Viera Tomanová szociális ügyi miniszter szintén a rendszer átalakítására készül, egyelőre azonban nem tájékoztatott elképzelése részleteiről. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?