Megoldódott a vízben szegény "forró jupiterek" rejtélye

<p>A Naprendszeren kívüli csillagok körül keringő tíz, Jupiter méretű bolygó, úgynevezett forró jupiter atmoszféráját vizsgálták csillagászok a Hubble és a Spitzer űrteleszkóp segítségével.&nbsp;</p>

Ez az eddigi legnagyobb ilyen kutatás, melynek eredményeképpen kiderült, miért tűnnek egyes forró jupiterek szárazabbnak, mint a többiek. David Sing, a brit Exeteri Egyetem tudósa és nemzetközi kutatócsapata a Nature című tudományos folyóiratban számolt be eredményeiről.    A csillagászok tíz, más csillaghoz tartozó távoli planéta atmoszféráját vizsgálták. Az elemzés többek közt azt a rejtélyt is megoldotta, miért van néhány úgynevezett forró jupiteren látszólag lényegesen kevesebb víz, mint az elvárható - közölte a Hubble európai információs központja a München közelében lévő Garchingban.    A kutatók eddig kétezer, más csillaghoz tartozó bolygót fedeztek fel. Ezek közül sok az úgynevezett forró jupiter. A forró jupiterek a Naprendszerben lévő Jupiterhez hasonló méretű gázbolygók, melyek kis távolságban keringenek csillaguk körül, így annak sugárzása erősen felhevíti őket. Csillaguk közelsége megnehezíti ezeknek a bolygóknak a vizsgálatát, mert a csillag fénye mindent beragyog. A tudósoknak mégis sikerült megfigyelni néhány ilyen távoli gázóriást: meglepő módon több forró jupiter a vártnál kevesebb vizet tartalmaz.    A Spitzer és a Hubble űrteleszkópok segítségével először elemeztek kutatók szisztematikusan tíz forró jupitert. Ehhez olyan exobolygókat választottak ki, amelyek a Földről nézve rendszeresen elhaladnak csillaguk előtt. A csillag ekkor hátulról világítja meg az atmoszférát, így a csillagfényben hátrahagyja kémiai "ujjlenyomatát".     "Megállapítottuk, hogy a bolygók légköre lényegesen összetettebb, mint azt hittük" - mondta Sing.    A kémiai "ujjlenyomatnak" köszönhetően a kutatók nemcsak különböző kémiai elemeket és molekulákat azonosítottak a bolygók légkörében, hanem felhővel borított és felhő nélküli planétákat is megkülönböztettek. A felhők nem vízgőzből, hanem más kémiai kötésekből, például szilikátokból állnak.     Míg a felhő nélküli bolygóknál víz jelére bukkantak, a felhős planéták vízben szegényeknek mutatkoztak. A felhők és a pára megnehezítik a víz jeleinek észlelését: ezeken a bolygókon csupán nehezebb észrevenni a vizet - vélik a kutatók. A látszólag hiányzó víz rejtélye ezzel megoldódott a kutatócsoport szerint.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?