Megnyílt a turisták előtt a Tirrén-tenger utolsó titokzatos szigete, az Elbától délre elterülő Montecristo, Alexandre Dumas híres regényének egyik helyszíne.
Megnyitották Montecristo szigetét
Évente csak ezren járhatják be a vadregényes, szurdokkal, barlangokkal teli szigetet, de ők is kizárólag vezetővel. A jelentkezés interneten történik, utána már csak azt kell kivárni, hogy az ember sorra kerüljön. Arra azonban mindenkinek számítania kell, hogy a látogatást megelőző napon részt kell vennie egy előadáson, amely ismerteti a sziget ökológiai érdekességeit és felhívja a figyelmet azok megóvására. Az ezer látogatón kívül további kétezer ember kap évente lehetőséget, hogy megtekintse az egyetlen kikötő, a Cala Maestra mellett lévő természetes múzeumot – írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
A szigeten, amelynek állandó lakosa csupán az őr és a családja, van egy 17. századi villa, amely antik kolostor maradványa és a San Mamiliano barlang, amely arról nevezetes, hogy a 4. században itt húzódott meg a vandálok elől menekülő palermói püspök. Érdekesek a tengeri barlangok is, amelyeket sirályok népesítenek be és amelyek alkalmi pihenőül szolgálnak a delfineknek, a barátfókáknak. (stop.hu)
Érdekességek
Montecristo (olaszul Isola di Montecristo) a Toszkánai-szigetek egyike a Tirrén-tengerben.
Földrajza: közigazgatásilag Olaszország Toszkána tartományának Livorno megyéjéhez tartozik. A 10,04 km2 területű sziget Elba szigetétől 45 km-re délre fekszik. Kőzete gránit. Legmagasabb pontja 645 m tengerszint feletti magasságban van. Növényzete főleg örökzöld, szúrós bozót, az úgynevezett macchia. A szigetet csak az őrszemélyzet lakja.
Nevezetességei:
A sziget 1971 óta teljes egészében természetvédelmi terület.
Csak a megfelelő engedélyek beszerzése után, főként tudományos céllal látogatható.
Középkori kolostorrom.
Alexandre Dumas erről a szigetről nevezte el egyik legnépszerűbb regényhősét Monte Cristo grófjának. (w)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.