Megkerülte a Földet a napelemes repülő

Abu-Dzabi |

<p>Sikeresen leszállt Abu-Dzabiban kedden hajnalban a Solar Impulse 2 nevű napelemes repülőgép, amely így az első, energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülő, amelynek sikerült megkerülnie a Földet.</p>

A gép így egyetlen csepp üzemanyag felhasználása nélkül tette meg 42 ezer kilométert. Bertrand Piccard komplikáció nélküli leszállást hajtott végre vele Abu-Dzabiban helyi idő szerint 4.05 órakor.

A Solar Impulse 2 tavaly márciusban indult földkörüli útjára. Tizenhat helyen szállt le. Az út leghosszabb szakasza Japán és Hawaii között a Csendes-óceán átszelése volt, ami 7212 kilométert jelentett, melyet a gép 118 óra alatt tett meg. Az Egyesült Államokhoz tartozó szigeteken javítani is kellett a repülőt, ami miatt több mint kilenc hónapig nem tudtak felszállni.

A küldetés célja a világ körberepülésén kívül, az volt, hogy felhívja a figyelmet a megújuló, környezetbarát energiára. A repülőt több mint 17 ezer napelem hajtja, amelyek négy elektromotort működtetnek, s töltik a gép akkumulátorait is, melyek segítségével éjszaka is tud repülni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?