Megérkeztünk a hajlított kijelzők birodalmába

Las Vegas |

<p>A Las Vegasi-i CES szórakoztatóelektronikai kiállításon az egyik legnépszerűbb csarnok éppen az, ahol a legújabb telefonok, televíziók, kijelzőkkel ellátott eszközök vannak.&nbsp;</p>

KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK JELENTI
Nem csak a tűéles képet, az 4K technológiás, és az új UHD technológiás televíziókkal ismerkedhettek meg a látogatók, de a mostani kiállítás egyik legfontosabb innovációjával is, ez pedig a hajlított kijelző. Bár még csak mostanában jelentek meg ezek a display-ek, már ilyen telefont is láthatunk, és a televíziók is meghajoltak már. Talán néhány év múlva olyan elterjedtek leszek az ilyen kijelzős eszközök, mint ma az LCD vagy a LED-es televíziók. A hajlított kijelzős telefonok nagyon dizájnosak, vékonyak, és kényelmesen elférnek a zsebben is. 
 S ha már hajlított kijelző, akkor nem hagyható ki az okosóra sem, itt ezt is fel lehet próbálni, mindenki meggyőződhet arról, hogy szüksége lehet-e egy ilyen eszközre, vagy ezt már a fejlesztők túlzásának tartja. Annyi azonban már most látható, hogy egy újabb őrület van kibontakozóban. Csakúgy, mint az okos szemüveg, amelynek első példányát a Google gyártotta, Google Glass néven, hogy aztán a többi gyártó is ráharapjon a trendre, és megpróbáljon minél nagyobb piaci részesedést szerezni ebben a szegmensben.
 A Las Vegas-i CES-en rengeteg fejlesztéssel, újdonsággal találkozhat a szakmai közönség, a szervezők közlése szerint több mint 3200 kiállító termékeivel, fejlesztéseivel ismerkedhet meg az a látogató, aki az egészet bejárja – ami szinte lehetetlen, hiszen a CES kiállító területe nem kevesebb, mint 185 ezer négyzetméter. Az Új Szó helyszíni tudósítását az O2 mobilszolgáltató támogatta.  

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?