Ilyen lesz a Google Glass 2

<p>Kiszivárgott néhány fotó a Google Glass okosszemüveg új változatáról. Úgy tűnik, hogy ezt a kütyüt kimondottan vállalati felhasználóknak szánják - írja az <a href="http://index.hu/tech/cellanaplo/2015/12/29/uj_fotok_a_google_glass_2-ro…;

Az eszközről nyilvánosságra került képek az Egyesült Államok kommunikációs hivatalától (FCC) származnak. A hivatalban Enterprise Edition néven emlegetik az Google Glass 2-t.

A képek alapján nagyobb lesz a parányi kijelző képét szemünk elé vetítő prizma, ezt leszámítva a dizájn hasonlít a 2013-ban bemutatott első változatra. A prizmát be is lehet majd hajtani, hogy az eszköz elférjen a zsebünkben.

Korábbi pletykák alapján a Google Glass 2-be Intel processzor került, hosszabb lesz az üzemideje, és erősebb, valószínűleg vízálló lesz a tokozása.

Az FCC-től annyi derült még ki, hogy a Glass 2 működik 5 GHz-es wifin is. Hogy pontosan milyen lesz a piacra dobott készülék, még nem tudni, mert az FCC-hez csak a rádiós csipek kivizsgálása miatt kell beküldeni az ilyen eszközöket, a hivatal a formatervvel nem foglalkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?