Hajlítható kijelzők az 5G árnyékában

mobil

Hajlítható kijelzők, 5G, sok-sok robot és megannyi új okostelefon, ismert és ismeretlen(ebb) gyártóktól. Röviden így jellemezhetnénk az idei Mobil World Congresst (MWC). A világ legnagyobb mobilkommunikációs szakkiállításán jártunk Barcelonában, hogy beszámoljunk olvasóinknak az idei év legjelentősebb mobilkommunikációs és technológiai újdonságairól.

Hajlítható kijelzők

 

A legnagyobb újdonságot idén egyértelműen a hajlítható kijelzők jelentették. Elsőként, pár nappal a megnyitó előtt a Samsung mutatta be az ilyen kijelzővel ellátott készülékét, majd a megnyitó előtt a Huawei is hasonló okostelefonnal érkezett a katalán fővárosba, de a kiállításon további gyártók is jelen voltak hajlítható kijelzővel. Érdekesség, hogy szinte az összes ilyen termék kincsként jelent meg Barcelonában, szemben a többi újdonsággal néhány kivétellel csak egy üvegbúra alatt volt látható – nagyon védik még az ilyen eszközöket. Első ránézésre elmondható, hogy rendkívül látványosak, igaz, a nagyon magas, szinte csillagászati árának „hála” rövid időn belül nem számítunk a tömeges elterjedésre. Nehéz elképzelni, hogy lesznek olyan ügyfelek, akik kicsengetik a 2000 euró körüli összeget csak azért, hogy ezzel villogjanak, de ki tudja…
Az egyik legnépszerűbb újdonság ebben a kategóriában egyértelműen az a retikülszett volt, amelyen szintén hajlítható kijelző volt. Sose láttunk még ennyi férfit gyönyörködni egy női retikülben.

Robotok

 

A hatalmas csarnokok között sétálva szembetűnő volt, hogy rengeteg robot volt kiállítva, voltak olyan standok is, ahol a pultnál már nem a cég alkalmazottai üdvözölték a látogatókat, hanem egy robot intézte ezt. Az idei kiállítás is bizonyítja, hogy fel kell készülni arra, hogy egyre gyakrabban, egyre több helyen találkozunk a hétköznapi életben robotokkal. Az, hogy az MWC-n a robotok énekeltek, zongoráztak, koncerteket adtak, interjúkat készítettek vagy adtak, az csak hab a tortán.

5G

Idén alig volt olyan stand, amelyen valamilyen formában ne jelent volna meg az 5G. Kisebb nagyobb feliratok, technológiai megoldások jelezték, hogy egyre közelebb vagyunk a következő generációs hálózatok kereskedelmi megjelenéséhez. De kinek lesz jó az 5G? Ezt a kérdést már Jakab Rolandnak tettük fel. Az Ericsson közép-európai régiójának igazgatója elmondta, hogy az egyéni felhasználók elsősorban a sebességben érezhetik majd az 5G előnyeit, de e technológia segítségével az olyan, eddig lefedettlen helyre is el lehet juttatni a valódi, szélessávú internetkapcsolatot, ahol eddig ez lehetetlen volt. A háztartások 50 százalékában nincs széles sávú internet, ezért ez egy hatalmas előrelépés lesz.

De nemcsak az egyéni felhasználók, hanem az ipar, az egészségügy és megannyi másterület is jelentős fejlődésen megy át a közeljövőben az 5G-nek köszönhetően – mondta lapunknak Jakab Roland.

Példaként említette, hogy ma egy gyártósoron az egymás mellett lévő robotok nem tudnak egymásról – minden egyes kar, robot csak egy feladatot végez. Ha mindezt az 5Gvel fejlesztjük, akkor könnyen át tudjuk programozni a teljes gyártósort, és adott esetben szoftveresen is módosíthatjuk úgy, hogy mindig azt készítsék a robotok, amire szükségünk van – nem kell mindent újra tervezni, kábelezni, kivitelezni. Persze, a hálózat kiépítése nagyon sok befektetést igényel, éppen ezért Szlovákiában felmerült az is, hogy a szolgáltatók közösen fednék le az országot, megosztva ezzel a költségeket.

Samsung

A Samsung az eddig megszokottal ellentétben idén nem a nyitónap előtti vasárnap mutatta be a legújabb készülékeit, a legnagyobb újdonság természetesen a hajlítható kijelzővel ellátott Samsung Galaxy Ford volt, amelyet a kiállításon is sokan szerettek volna megérinteni, kipróbálni – ám, mint fentebb is írtuk, mint valamit ékszert, üvegbúra alatt tartották, ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük a kétezer dolláros árat. A gyártók közül idén is a dél-koreai gyártó standja volt a legnépszerűbb, természetesen nemcsak a hajlítható kijelzős modell miatt, de a számos táblagép, legújabb okostelefonok – köztük a Galaxy 10-es sorozat – is vonzották a szakmai közönséget.

Huawei

 

A Huawei sem akart lemaradni, így a mostanában sokat emlegetett kínai gyártó is – a sok egyéb okostelefon, táblagép és laptop mellett -- egy hajlítható kijelzős készülékkel jelent meg Barcelonában. A Mate X kijelzője alapállapotában 6,6 colos, kihajtva pedig már 8 colt terítenek be a pixelek. Nem hiányzik belőle az ujjlenyomat-olvasó, az arcfelismerés sem. Érdekessége, hogy fél óra alatt 85 százalékra tudjuk feltölteni. Azt már szinte meg sem kell említenünk, hogy az 5G-n is tud kapcsolódni a mobilnetre, azaz az elérhető maximális sebesség 4,6 gigabit másodpercenként. Az ára még a Samsung modellét is veri, ez 2300 euróba fog kerülni.

Nokia

Az újraéledő Nokia is villantott, a Nokia 9 PureView-készülék egyik újdonsága, hogy a hátlapján 5 kameraszenzor van, ezek pedig egyszerre működnek. Az öt kamerával készített kép már csak 12 megapixeleslesz, az öt kamera azért gyűjt be ennyi adatot, hogy a fényképek részletesek, szinte tökéletesek legyenek. A telefon egyébként kb. 700 euróért kerül a boltokba, amimég így is borsos ár, ám a mostani árakat figyelve már az is üdítő, ha egy jobb okostelefon árcéduláján „csak” háromjegyű szám szerepel.

Vastag, de…

Ha meglátjuk az Energizer márkajelet, akkor legtöbben az elemekre gondolunk, ám a gyártó Barcelonába több speciális okostelefont is bemutatott. Az egyik különleges készülék, az Energizer Power Max P18K Pop különlegessége, hogy nagyon vastag, de ennek megvan a maga előnye is: nagyon nagy az akkumulátora (18 ezer mAh kapacitású). Ez folyamatos beszélgetés mellett akár 90 órás üzemidőt is lehetővé tesz, ha pedig normál módban használjuk a telefont, akkor 50 napig nem kell töltőre dugni. Ez mindenképpen egy új irányba viheti el az okostelefongyártást.

Végszó

A barcelonai kiállítás mindig azt mutatja, mi várható az adott évben. Az idén bemutatott termékek, technológiai újdonságok és trendek alapján kijelenthető, hogy a 2019-es év központi témája az 5G lesz, és mindezt színesítik az új megoldások, mint a hajlítható kijelző, az egyre okosabb – de drágább – telefonok, és a robotokról se feledkezzünk meg. Izgalmas év áll előttünk.

A helyszíni riport szakmai támogatója az Orange mobilszolgáltató.

Barcelona, 2019 februárja

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?