Lukáš (†21) lezuhant egy szikláról, kutyusa hónapokig várta vissza: egy évvel a tragédia után meghalt

Két évvel ezelőtt augusztusban Lukáš (†21) a barátaival sátorozni ment a Felsőkubin melletti sziklákra. Tizenegyen mentek fel, szórakoztak, ittak valamit. Néhány héttel korábban Lukáš leérettségizett, megszerezte a jogosítványát, brigádozni járt, és alig várta, hogy történelmet tanulhasson az egyetemen. „Lukášt gyerekkora óta lenyűgözte a történelem. Eleinte a középkor tetszett neki, de ahogy nőtt, a második világháború is érdekelni kezdte” – meséli édesanyja, Silvia Migová (49).

Az asszony megpróbálta lebeszélni a fiát a felsőkubini kirándulásról, rossz előérzete volt. „Este fél tizenegykor felhívtam, és emlékeztettem, legyen óvatos. Ő pedig azt válaszolta: »Anyuci, ne aggódj már annyit miattam! Most vagyok fiatal, hadd éljek. Tudod, milyen szép itt?«” Többé nem látták egymást. Lukáš lezuhant egy szikláról a kiránduláson. Silvia már soha nem fogja megtudni a részleteket, de később a fia számítógépén olyan üzeneteket talált, amelyekben a sátorozó csapat kommentálta a szerencsétlen esetet.

Egy sziklára zuhant

Az egyik srác a csapatból azt írta, hogy Lukáš a sátorban aludt, de azt ki kellett üríteni. A lábánál fogva kihúzta a fiút, egy fának támasztotta, és szemmel tartotta. Lukáš, aki előtte ivott, egyszer csak nem volt ott. „Senkinek sem jutott eszébe a társaságból, hogy esetleg megbotlott, szerencsétlenül esett vagy lecsúszott a szikláról. Egyszerűen magára hagyták” – sír Silvia. A fiúk reggelig a táborhelyen maradtak, majd hazaindultak. Lukášt nem keresték. Azt mondták, azt hitték, hogy elment a nagymamájához.

Silvia elment a rendőrségre, ahol bejelentette a fia eltűnését. Silvia barátja, Janko, az apja és Lukáš barátai egyedül indultak a fiú keresésére. Néhányan közülük quadokkal mentek a terepre. Lukášt végül lestini (Leštiny) falubeli fiúk találták meg, de csak az apjuk volt képes elmondani Silviának, mi történt. Később a nyomozati iratokból megtudta, hogy a fiú éjjel fél kettő és két óra között zuhant le a felsőkubini sziklákról. Este fél öt körül találtak rá. Több tucat métert csúszott lefelé a hegyről, de a testén nem voltak súlyos sérülések. A fejét azonban beverte egy magányos sziklába.

A legrosszabb dolog

„Mégis életben volt. Ha időben orvosi ellátásban részesült volna, és eljutott volna a műtőbe – sürgős agyműtétre lett volna szükség, amelynek gyógyulási ideje több hónap –, akkor még mindig itt lehetne velünk” – idézi Migová asszony az orvosszakértői jelentést. Az bántja, hogy a vele táborozó srácok közül senki sem vette fel a fia telefonját. Az a táborhelyen maradt, és Lukášt a családtagjai folyamatosan hívták. Vajon eszükbe jutott, hogy Lukáš a sötétben lezuhanhatott a sziklákról? Az édesanyja szerint igen, de talán féltek is, hogy valami rossz dolog történt.

„Még azt a videót is láttam, amit aznap reggel posztoltak a fiúk a közösségi médiában. Miközben összepakoltak és elhagyták a táborhelyet, a fiam ott feküdt a sziklák alján, haldokolva. Segítség nélkül! Még mindig haragot érzek, de nem kívánok nekik semmi rosszat” – jegyzi meg a bánattól lesújtott édesanya. A szerencsétlenség helyszínén mindenki azon aggódott, hogy Silvia vajon képes-e elviselni a tragédiát, szükség lesz-e mentőre. „A legrosszabb dolog történt velem, ami egy anyával megtörténhet. Láttam, hogy a gyermekem meghalt. Hatalmas sokk volt, de nem tudtam sírni. Megragadtam a fiam kezét, és elénekeltem neki egy altatódalt, amit kisfiúként szeretett.”

Az ünnepek a legrosszabbak

Silvia azt akarta, hogy Lukáš lelke békére leljen. Elmondta neki, mennyire szereti őt, és mindig is szeretni fogja. „Hihetetlennek hangzik, de Lukáš kevesebb mint egy hónappal a halála előtt letöltötte az altatódal szövegét a mobiltelefonjára” – lep meg minket az édesanya, majd további, már-már misztikus szavakat fűz hozzá. Négy nappal azelőtt, mielőtt meghalt, Lukášnak volt egy álma, amiről hangüzenetben mesélt egy barátjának, aki a temetés után továbbította azt az édesanyjának. Silvia meglepődve hallgatta, ahogy a fia leírta benne a helyet, ahol rátaláltak. Hatalmas napról és fényről, valamint hihetetlen érzésekről beszélt.

„Még azt az férfit is megemlítette, aki később felhívott, hogy Lukáš meghalt. Az egész álom furcsa volt, mintha a fiam sejtette volna, hogy nem kerülheti el a sorsát” – gondolkodik hangosan Migová asszony. A fia halála után hatalmas levertség lett úrrá rajta. Antidepresszánsok nélkül a temetést sem bírta volna ki, pszichológushoz és terápiára járt. Olyan emberek keresték meg, akik már átélték gyermekük elvesztését, és mindannyian támogatásukról biztosították. „Az ünnepek a legrosszabbak. Az első születésnap, az első névnap, az első karácsony egy szerettünk halála után. A szívem majd megszakadt” – mondta Migová asszony.

Megváltás a gyászból

Az Istenbe vetett hite segíti, és a hite abban, hogy vannak dolgok, amelyek túlmutatnak a földi világunkon. „Ennek köszönhetően a fiam távozása után az örökkévalóságba nem törtem meg teljesen. De minden szülőnek, aki elvesztette a gyermekét, megvan a maga módja arra, hogy feldolgozza a gyászát. Ez nagyon egyéni, mindenki másképp gyászol. A fájdalmat nem lehet összehasonlítani. Valaki az idős embereken segít, valaki az elhagyott állatokon. Valaki fest, más pszichológushoz jár, utazik vagy jógázik. De vannak olyanok is, akik magukba fordulnak” – mondja Migová asszony. Nem sokkal fia halála után egy fiatal nő, aki Szibériából származik, de a Tátra alatt él, felhívta a figyelmét a Kolobeh života (Az élet körforgása) polgári társulásra, amely segít az embereknek feldolgozni szeretteik elvesztését. Ma Szilvia enyhíti más, összetört szülők fájdalmát. „Csak azok értik meg a fájdalmadat, akik hasonló poklot éltek át. Néhány édesanya a pszichiátrián kötött ki. Egyikük azt írta a csoportunknak, hogy egy mentális koncentrációs táboron megy keresztül, és én teljes mértékben megértem. Nekem is vannak jobb napjaim, de vannak olyanok is, amikor csak sírok. Az életről és a halálról szóló könyvek és filmek segítenek nekem. A tévét nem nézem, kerülöm a tragikus híreket” – mondja Migová asszony.

Velük lehetett volna

Tavaly, a fia halálának első évfordulóján lampionokat engedtek az ég felé a falujuk játszóterén. „Rengeteg ember jött el. Az igazi barátai, az osztálytársai az alap- és a középiskolából, a barátaink és a családunk. Mindenki írt neki egy üzenetet a lampionba, és felküldte az égbe. Nagyon megható, szomorú és hihetetlen volt, mert pontosan a fiunk halálának első évfordulóján hagyott el minket a tizenhat éves kutyánk, Beky. Mindig tudta, mikor érkezik Lukáš. Amikor a fiam örökre itt hagyott bennünket, hónapokig hűségesen várta a kapuban. Azt hiszem, ő hívta magához” – zárja fájdalommal teli történetét Szilvia.

Idén a szeretteik körében emlékeztek meg Lukášról. Templomba mentek a családdal, és együtt ebédeltek. Ha 2022 augusztusában a kiránduló fiatalok közül bármelyik észbe kapott volna a felsőkubini sziklákon, Lukáš ma is velük lehetne.

(Ján Dzúr, plus7dni.pluska.sk)