Löwe Ida regénye

Budapest. Az amerikai demokraták valószínű elnökjelöltjének apai nagymamája Budapesten látta meg a napvilágot 1877-ben, a Zoltán utca 2-es szám alatti, Duna-parti házban. A Népszabadság felkutatta Löwe Ida születési dokumentumait.

Jól emlékezhet a budapesti nagymamára Reuters-felvételAz amerikai előválasztási csatározások során reflektorfénybe került: John Forbes Kerry massachusettsi szenátornak, a Demokrata Párt várható elnökjelöltjének apai nagyszülei zsidók voltak, s az Osztrák–Magyar Monarchiából vándoroltak ki az USA-ba. Kerry apai nagyapja, Fritz Kohn Csehországban született, nagyanyja, Löwe Ida pedig Budapesten. A nagypapáról, aki 1921 novemberében egy bostoni hotelben főbe lőtte magát, viszonylag sokat lehetett hallani.

A Budapesten fellelhető források némileg bővítik a nagymamáról, Löwe Idáról kapott ismereteinket. Az Országos Levéltárban kikereshető a pesti neológ izraelita egyház születési jegyzéke, melyben az 1877-es esztendőnél, február 22-i bejegyzéssel megtaláljuk Löwe Ida nevét. Tehát pont 127 éve, délután háromkor született Löwe Szigfrid és Löw Jozefina kisleánya. A kis Ida apja kereskedő, és Morvaországból, Aussee helységből származik. Anyja szintén morvaföldi, Boscovitz településről való. Kiolvasható továbbá, hogy amikor Ida születetett, a Zoltán utca 2.-es szám alatti, Duna-parti házban laktak. Az épület már nincs meg.

A Lipótváros az 1873-ban egyesült Budapesten gazdag és új városnegyednek számított. A „lipótvárosi zsidóság” fogalom volt. Egymás után épültek itt a vagyonos zsidó polgárok bérpalotái. Itt létesült a tőzsde is. És itt telepedett meg eszerint a Löwe család. A régi címjegyzékekből az is kiderül, hogy Löwe Szigfrid (vagy Siegfried) gumiáru-kereskedéssel foglalkozott. A nyolcvanas évek második felétől azonban már nem szerepel a pesti címtárban. Addig viszont még két lakcímen említik: 1882–84-ben a Tükör utca 2.-ben (ez is a Lipótvárosban található), majd 1885–86-ban a Kossuth Lajos utca és a Magyar utca sarkán, a Magyar utca 1.-ben.

Még kutatásra vár, hogy ezután mi történt velük 1900-ig. Az azonban már tudott, hogy a Löwe-lány ebben az évben házasodott össze Fritz Kohnnal a Bécs melletti Mödlingben, ahol az ifjú férj egy cipőüzemben dolgozott. A Kerry nevet még itt vették fel 1901-ben (rábökve a térképen egy találomra kiválasztott ír megye nevére), s ugyanebben az esztendőben kikeresztelkedtek. Ekkor született első gyermekük, Erik is. Három év múlva indultak el Amerikába a Königin Luise nevű hajón Triesztből. A család Bostonban telepedett le, s még két gyermekük született: Miltred és Richard, utóbbi lett később Kerry szenátor apja.

Mint említettük, Fritz Kohn (vagyis Frederick Kerry) 1921-ben öngyilkos lett. Löwe Ida azonban hosszú életet élt, 1960. január 20-án halt meg. Kerry, a jelenlegi elnökjelölt-aspiráns tehát jól emlékezhet a „budapesti” nagymamára. Tizenöt évvel ezelőtt szerzett tudomást az emlékeiben buzgó katolikusként élő nagyi valódi származásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?