Molnár Judit, a Pátria rádió szerkesztő-műsorvezetője
Kapcsolatom a gasztronómiával nem újkeletű – erről tanúskodik talán az a félszáznál is több kötetből álló szakácskönyvgyűjtemény, amelyet évek hosszú során szedegettem össze –, úgyhogy izgalmas gasztronómiai kalandozásaimat nemcsak otthon az asztal mellett vagy egy-egy hangulatos étteremben élem meg, hanem a témában íródott könyvek segítségével is. Kövi Pál avagy az ínyesmester írásai időről időre olyan élményt nyújtanak, akárcsak egy Krúdy-novella. Ám ezeket a könyveket nem csak olvasni élmény, hiszen ötleteket is adnak. A hétvégékre készülve órákig bújom őket, és szakirodalom segítségével tervezem a hétvégi menüt. Persze, könnyű nekem, fiam és férjem hálásan vetik alá magukat kísérletezéseimnek. Én pedig, hálából, megpróbálok minél változatosabban főzni. ĺgy asztalunkon a hagyományos magyar ízek mellett helye van a salátáknak, csakúgy, mint a könnyű tésztaételeknek, a gazdag leveseknek vagy a különféle népek ételeinek. Egyszer talán majd saját éttermemben is összeállíthatok egy menüt kedvenc ételeinkből. Abban az étteremben, amit már annyiszor megálmodtam, és amelyben olyan aranyló lenne a húsleves, hogy Szindbád is megkívánná…
Az étel, amelyet most a Presszó képzeletbeli asztalára teszek, biztosan ott lenne az étlapon. Eredetét talán egy francia szakácskönyvben kellene keresni. Én mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki szereti a különleges ízeket.
Diós-mazsolás sült hús
Hozzávalók:
Egy szép darab zsír nélküli karaj, hagyma, dió, mazsola, rum, só, bors
Elkészítése:
A húst, miután besóztam és borsoztam, vaj és olaj keverékén hirtelen átsütöm minden oldalon, hogy piros kéreg keletkezzen rajta. Ezután fedő alatt kevés vízzel felöntve megpárolom. Ha a hús készre sült, a visszamaradt húslében megdinsztelem a hagymát, majd beleöntöm az előzőleg szárazon átpirított diót és a rumban megáztatott mazsolát. Egy kicsit összesütöm, hogy az ízek összeérjenek, és újra beleteszem a már kész húst is. Köretként krumplipürét tálalok hozzá.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.