Lexáról a régi bírói tanács

Pozsony. Mégis az eredeti testület folytathatja a Legfelsőbb Bíróságon Dobroslav Trnka indítványának megtárgyalását – a főügyész Ivan Lexa egyik ügyének újratárgyalását kérte. A titkosszolgálat volt főnökének ügyvédei korábban panaszt tettek a bírói tanács elfogultsága miatt.

Pozsony. Mégis az eredeti testület folytathatja a Legfelsőbb Bíróságon Dobroslav Trnka indítványának megtárgyalását – a főügyész Ivan Lexa egyik ügyének újratárgyalását kérte. A titkosszolgálat volt főnökének ügyvédei korábban panaszt tettek a bírói tanács elfogultsága miatt. A legfelsőbb instancia másik testületének döntése szerint az indítvány megalapozatlan, ezért elutasították, a tárgyalást pedig június 29-én kezdik meg. Trnka abban az esetben kér perújrafelvételt, amely a volt államfő fiának elrablásakor használt gépkocsi megsemmisítésével kapcsolatos; Lexát – Vladimír Mečiar egykori kormányfő amnesztiájára hivatkozva – ebben az esetben is felmentették. Trnka szerint viszont erre az ügyre nem vonatkozik Mečiar döntése, mivel azt korábban hirdették ki, mint ahogy a bűncselekmény történt. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?