Levelek a túlvilágról

A nálunk „magyar Villonnak” is nevezett költő életművéről kevés átfogó tanulmány készült életében. Amit tudhatunk róla, azt maga írta meg Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi regényében, ezzel is, mint minden művével, tovább építve saját mítoszát. Bőven volt miből építkeznie, kalandos élete során bejárta a fél világot, harcolt a II. világháborúban amerikai katonaként, hazatérve koholt vádak alapján letartóztatták. Ült Rákosi börtöneiben, megjárta az ÁVO recski büntetőtáborát, 1956-ban ismét elmenekült az országból. Hatalmas legendáriumában nehéz nyomon követni szerteágazó életének dokumentálható részleteit: kiterjedt levelezése, feljegyzései különböző helyeken várakoztak feltárásukra. Ennek most jött el az ideje.

Tavaly jelent meg, Faludy születésének 110. évfordulója alkalmából a kolozsvári Komp-Press Kiadó kiadásában Csiszár Gábor magyarországi irodalomtörténész monográfiája. Már a címe – Faludy György – is jelzi, hogy a szerző, aki a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, hitelesen kívánta megírni a költő életrajzát, alátámasztva a felkutatott levelek, publikálások tényeivel. Balázs Imre József irodalomtörténész, a kötet szerkesztője azt írta a monográfiáról, hogy új alapokra helyezi a Faludy-kutatást: az élettörténet mítoszait korabeli dokumentumokkal, levelekkel szembesíti, a művek értelmezésébe pedig kiaknázatlan összefüggések bevonásával hoz fordulatot.

Azt mondjuk, Villon – és Faludyra gondolunk

Édesanyja 13. kerületi lakásán találkozunk Csiszár Gáborral. Fiatal, diákos kinézetű, és hamar kiderül, hogy a költő iránti érdeklődését Faludy Villon-fordításai keltették fel. Akárcsak nekem – csak több évtizednyi különbséggel. Én középiskolás koromban, az ötvenes években olvastam a már betiltott kötetet, és osztálytársaimmal nekiláttunk kézzel lemásolni a verseket, végül kinyomtattuk, hogy mindenkinek legyen egy példánya.

– Középiskolás koromban én is szerettem a verseket, akkor került a kezembe az a kötet, amiben együtt jelentek meg Villon és Faludy versei. Ezután, már az egyetem vége felé, kaptam kedvet ahhoz, hogy megismerjem a költő publicisztikai munkásságát is. De akkoriban csak egy válogatáskötetet lehetett kapni, és úgy gondoltam, össze kellene gyűjteni a még fellelhető dokumentumokat. Ekkor kezdtem el kutatni először a publicisztikáit, később más munkáit, mint például a levelezését – meséli Csiszár. – Miután Faludy 1956 végén emigrált, majd karakánul bírálta a Kádár-rendszert, évtizedeken át nem jelentek meg művei Magyarországon. Mégis terjedtek a könyvei legépelve, sokszorosítva, házi nyomdákban. 1987-ben Demszkyék szamizdatban adták ki a Pokolbéli víg napjaimat. Vannak olyan művei, amelyek máig nem jelentek meg, mert a kézirat Kanadában maradt.

Csiszár nem győzi hozzátenni, hogy a Villon-versek, amelyeket többször is „átköltött”, valóban minden generációt meghódítanak. Szenvedélyes, lázadó versek, erre talán fogékonyak a mai fiatalok is. Kalandokban bővelkedő utazásairól annál kevesebbet tudunk. Márpedig Faludy sokfelé elvetődött – legyen szó Párizsról vagy Tangerről.

A költő nyomában Afrikában

Tudomásom szerint felkereste azokat a helyszíneket is, ahol a költő lakott vagy megfordult valaha. Jól tudom, hogy Faludy élt Tangerben is?

A háború kitörésekor Párizsba emigrált, attól tartva, hogy német győzelem esetén Magyarországot is bekebelezik. Amikor a német csapatok bevonultak Párizsba, Faludy Marrákesbe menekül, ahol a zsidó hitközségben kap szállást, a feleségével együtt. Itt élik át a versben is megörökített fehérellenes pogromot. 1941 tavaszán költözött Tangerbe, Marokkó nemzetközi kikötőjébe, ahová a háború után is visszajárt nyaralni Kanadából. Azért érdemes felkeresni ezeket a helyszíneket, mert sok mindent megért az ember a korabeli levelekből. Tényleg érdekes volt megnézni a kasbákat a sivatagban, és összevetni Faludy verseivel. Számomra érthetetlen volt, hogy az egyik versében keményen kritizálja a feleségét, aki nem volt hajlandó kilépni a házból Marrákesben. Kísérőt kellett fogadni mellé. Megkerestem azt a házat, ahol laktak: az óvárosi piac szegélyén. Olyan helyen, ahova a mai napig nem tanácsos bemerészkednie a fehér turistának. Ráadásul a felesége nemcsak fehér volt, hanem zsidó is, a helybeli nők pedig egészen a ’70-es évekig nem léphettek ki az utcára. Egy fehér, európai nő óriási feltűnést keltett volna, sőt a felbőszült tömeg támadásának is ki volt téve. Más kérdés, hogy Faludynak, aki fejére húzott egy burnuszt, és akár arabnak is nézhették, a haja szála sem görbült meg, mégis a feleségét küldi bevásárolni.

Melyik helyszínen érezte legjobban a költő szellemiségét?

Számomra Toronto nagyon érdekes volt. Ott egy nagy tömbházban lakott, egy kicsi lakásban. Nagyon érződött – még most is – a szegénység. Különleges volt az elhelyezkedése is: közel a magyar negyedhez és a meleg negyedhez is. De ennél sokkal vadabb helyeken – Marokkó mellett és Latin-Amerikában – erősen érezhető a környezet hatása verseiben vagy prózai írásaiban. Bennem mély nyomot hagyott, ahogyan az indiánok élnek. Írásai mind elvezetik az utazókat Faludy életének turisztikai helyszíneire: Tangertől Marrákesig, Rómától Máltáig, Kanadától Mexikóig, Costa Ricáig, Bolíviáig, Paraguayig, Argentínáig, Peruig és Brazíliáig.

A levelek mit adtak hozzá a Faludy-életmű teljesebb ismeretéhez?

Minden benne van az afrikai leveleiben. Hogy már elege van mindenből, alig várja, hogy elmenjen onnét. Hazaér, és akkor vágyódni kezd oda, ahonnét eljött. Azt írja, hogy ott milyen jó volt. Ami azért különös, mert Faludynál az otthon csak egy migrációs pótotthon lehetett. Nem az, amit gyerekként megismert és otthonának nevezhetett. Az amerikai leveleiben arról panaszkodik, hogy milyen rossz a közbiztonság New Yorkban. A gettósodó Harlem környékén éjszaka csak parókában vagy burnuszban mer kilépni az utcára. Egy másik levélben arról számol be, hogy Torontóban is durvul a közbiztonság.

Polgárpukkasztás, túl a kilencvenen

Amikor hazatért az emigrációból, 1988-ban, már nem kellett attól tartania, hogy letartóztatják, meghurcolják, sőt a rendszerváltás után már a korábban tiltott vagy szamizdatban terjesztett műveit is ki lehetett adni. Újabb verskötetei és fordításai is megjelentek. Kossuth-díjjal is kitüntették 1994-ben. Személyét érdeklődés övezte, amiben közrejátszott az is, hogy 90 éves kora fölött sem szűnt meg az irodalmi élet fenegyerekének lenni. Megmaradt polgárpukkasztónak, 92 évesen vette feleségül a nála 65 évvel fiatalabb Kovács Fannyt, egyúttal meghökkentő költőnek, akinek irodalmi estjeire szinte zarándokoltak a fiatalok.

Faludy tizenöt éve halott. Vajon ténylegesen fennmaradt a nimbusza?

Amikor írt valamit, mindig meg volt győződve arról, hogy az egy hatalmas kasszasiker lesz, amiből meggazdagszik és nem lesznek többé anyagi gondjai. Ezek sajnos nem jöttek be, ennek ellenére az egyik legsikeresebb kortárs írónk volt, ami főleg a könyvnapi dedikálásokon látszódott: hosszú sorok álltak a sátra előtt. Tényleg volt egy nagyon szenvedélyes olvasói rétege. Hogy ez a költő halála után is fennmarad-e, sok mindenen múlik. Egyrészt elöregszik egy olvasói tábor, másrészt kérdés, mennyire érdekli majd a fiatalokat Faludy. Nagyon remélem, hogy akkor is kitartanak mellette az olvasók, ha már nem kelthet figyelmet a személyiségével. Biztos, hogy van benne egy adag korszerűtlenség. Nem posztmodern, hanem klasszikus történetmesélő, mikszáthi hagyományokat követő író, és ez a stílus most újra kezd feléledni. Faludyban mindig volt egy jó adag polgárpukkasztó kajánság, meg sértettség is, ami abból fakadt, hogy a nyugatosok irigységből nem ismerték el, ő viszont lenézte az irodalmárokat.

De ez nálunk haladó hagyomány, meg mindenütt a világon. De egy író sem kapott annyi levelet, mint Faludy az emigrációban…

Csak az OSZK-ban van 80 doboznyi hagyaték, meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban is vannak levelek, meg olyan újságcikkek, színházi kritikák, amelyek egy részét soha nem publikálta. Kanadában is találhatók olyan levéltári anyagok, amelyekkel bővíthető, színesíthető még a Faludy-életmű. Azzal, hogy járta a világot, kinyitotta a magyar történetírás földrajzi horizontját is. Bár Ady is eljutott Párizsba, ahol Faludy is járt, de előtte senki nem írt verseket Észak-Afrikáról vagy a kanadai eldugott erdei tavakról. Annak ellenére, hogy nem vetette fel a pénz, csak elvetődött a legkülönbözőbb helyszínekre. És rájött arra, hogy abból is meg tud élni, amit saját kiadásban jelentet meg. Elfogadott minden meghívást (rengeteg helyre hívták), így még azt is megengedhette magának, hogy Észak-Amerikában repülőgépen utazzon az író-olvasó találkozóira.

2002-ben kezdte el a doktori tanulmányait Faludyból, tehát húsz éve kutatja a líráját, prózáját, életét. Ennyi ismeret birtokában milyennek látja a Faludyt?

Olyan érdekes embernek, akivel leülnénk együtt kávézni, akivel megosztanánk a gondolatainkat. Faludy olyan ember volt, akit szívesen beengednék a lakásba, ahol ő a középpont. Mint az agyaggalamb-lövészeten, ha feldobunk egy témát, Faludynak lett volna róla pár szórakoztató története. Hihetetlenül jó memóriája volt: évtizedek után is ugyanúgy mesélte el a történeteket, vagyis ha esetleg változtatott is rajtuk a mesélés kedvéért, emlékezett arra, mint mesélte, és máskor is úgy adta elő. Nagy mesélő volt, értett hozzá, hogyan lehet lekötni a közönség figyelmét, és azokat sem felejtette el, akik megsértették. Beleértve a legjobb barátait is. Őt általában mindig az irodalom iránt érdeklődő, lelkes olvasók vették körül. Van is ilyen tanácsa, hogy a durva világban az embernek egy védővonalat kell kiépítenie olyan barátokból, akik kis szigetekként veszik körbe. Temérdek rajongói levelet írtak hozzá nők és férfiak. Ugyanakkor családtagként nem lehetett mindig könnyű a költővel együtt élni. Egyszer, miközben hosszan beszámolt olvasmányairól és irodalmi terveiről, elfeledkezett arról, hogy karácsony van, és csak fia kívánt az utóiratban boldog ünnepeket Faludy édesanyjának.

Andrással, az első házasságából született egyetlen fiával én is találkoztam a költő 2006-os halála után. Megindítóan beszélt az apjáról, akit imádott.

Biztosan szerette a fiát, a maga módján. Faludy számára azonban az irodalom fontosabb volt, mint az élet. Ez megérdemel egy kalapemelést előtte. De a családtagok számára ez néha komoly problémát okozhatott. Hivatalosan négy felesége, valamint több élettársa volt, ha igaz. Néha az sem biztos, hogy valós személy az, akiről ír, vagy képzeletének szülötte. Van olyan verse, amiben visszaemlékezik negyven évvel korábbi barátnőjére, és van olyan levele, ahol erősen érződik, hogy kitalált személyről ír, vagy olyan valakiről megregényesítve, akit nem akar megbántani. Faludy ugyanis nem volt mindig hűséges. Gargantuai vehemenciával habzsolta a gyönyört, és tréfálkozott is ezen a barátaihoz írt leveleiben. „Írjátok meg precízen, mint állnak dolgok Tangerben: a/nők, b/arab fiúk c/ kecskék ügyében, mert az embernek egy ilyen világ körüli úton mindent ki kell tapasztalnia” – írta egyszer.

Nyáron jelent meg a „Ne uszítsatok levelezésre!” című kötete az Európa Kiadónál, amelyben Faludy leveleit gyűjtötte, majd válogatta egybe. Most min dolgozik?

Az Európa Kiadó a Villon-versekkel egy Faludy-életműsorozatot kezdett el, amelyet más kötetek kiadásával, illetve újrakiadásával folytat. A tervek közt sorozatban eddig meg nem jelent könyvek, publicisztikák, kéziratban maradt művek szerepelnek. Tehát folytatom a levelek és más dokumentumok kutatását, feldolgozását.

Mit ajánl karácsonyra az olvasóknak?

Nagyon ajánlom Faludy Eric Johnsonnal közösen írt Jegyzetek az esőerdőből című prózakötetét is. Vékony könyvecske, de megkerülhetetlen, ha még többet szeretnénk tudni Faludy gondolkodásáról. Ha meg az életrajza is érdekel valakit, izgalmas lehet a most megjelent levelezéskötet.