Levált a Szojuz űrhajó a Nemzetközi Űrállomásról

Koroljov |

<p>Levált a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Szojuz TMA-02M orosz űrhajó utasterében három űrhajóssal, akik  hónapok óta tartózkodtak a Föld körül átlagosan 350 kilométeres magasságban keringő űrbázison.</p>

A manőver kedd hajnalban automata üzemmódban zökkenőmentesen ment végbe - közölt a Moszkva melletti koroljovi repülésirányítási központ.    

Az előre kijelölt célkörzetben, a kazahsztáni Arkaliktól északra rendben Földet ért kedd reggel a Szojuz TMA-02M orosz űrhajó leszálló egysége.

A visszatérő kabinban három űrhajós, az orosz Szergej Volkov, az amerikai Mike Fossum és a japán Furukava Szatosi tért vissza, miután 165 napot töltött el a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).

Az orosz televízió egyenesben közvetítette a leszállást. Az űrhajósok láthatóan jó hangulatban voltak miközben kiemelték a kabinból, majd egy padra ültették őket. Azon nyomban takarókat terítettek rájuk, hiszen a Földet érés körzetében, a kazahsztáni sztyeppén mínusz 15 Celsius-fokos hideg volt.

Távozásuk után a Föld körül átlagosan 350 kilométeres magasságban keringő űrbázison három űrhajós maradt. Az orosz Anton Sklaperov és Anatolij Ivanisin, valamint az amerikai Dan Burbank a múlt héten érkezett az ISS-re két hónapos késéssel. Az eredeti tervek szerint szeptemberben indították volna őket a világűrbe, de elhalasztották útjukat, miután egy Szojuz hordozórakéta meghibásodása miatt augusztus végén nem sikerült Föld körüli pályára állítani egy Progressz automata teherűrhajót. Az orosz űrhatóságok azt követően adták ki a Szojuzoknak a startengedélyt, hogy megállapították a hiba okát és elhárították a műszaki rendellenességet. A Szojuz űrhajókat hasonnevű hordozórakétákkal állítják orbitális pályára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?