Lépésváltás a láthatáron

A július 23-ai Gombaszögi Pikniken tartott eszmecsere után a Magyar Közösség Pártja, a Híd és az Összefogás képviselői augusztus 7-én Pozsonyban állapodtak meg abban, hogy egyesülni kívánnak, s erről az összmagyarság augusztus 20-ai nemzeti ünnepén Komáromban szándéknyilatkozatot is aláírnak.

A júliusi politikai-közéleti piknik vitaműsorainak egyik vendége Petőcz Kálmán politológus és diplomata volt. A szlovákiai magyar párttorzsalkodásban békítő fordulatot ígérő szándéknyilatkozat szentesítése előtt e deklarációval kapcsolatos meglátásairól kérdeztük őt.

A gombaszögi rendezvény tartalmi része melyik énjét szólította meg erősebben: a politológusit vagy a diplomatát?

Mindkettőt, és ezenkívül a politikusit is. Hiszen politikusként, 1998ban egyszer már személyesen is megéltem egy szlovákiai magyar pártegyesülési folyamatot.

És hát aki csak egy kicsit is számon tartja a felvidéki magyar politikai ring izgatott csatározásainak immár három évtizedes meneteit, az jól tudja, hogy anno az MKP létrejötte a Mečiar elleni szembefordulásnak volt köszönhető. Huszonkét évvel később, politológusként, osztja a jelenleg érintett pártelnökök lelkesültségét, hogy a holnap aláírandó okirat szignálása történelmi pillanat?

Politikusok mondhatnak ilyeneket. A mai politika nagyrészt hatásvadászatra épül, ami egy bizonyos határon belül rendben is van. Hogy hol az a határ, az egyrészt a meghonosodott politikai kultúra, másrészt a politikus belső mércéjének, lelkiismeretének függvénye. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a szándéknyilatkozat aláírását csak utólag lehet történelmi pillanatnak minősíteni. Mégpedig ha a szlovákiai magyarok, ennek is köszönhetően, a következő parlamenti választáson országos szinten ismét politikai képviselethez jutnak. Sőt, továbbmennék: akkor, ha ez az új politikai reprezentáció valóban a szlovákiai magyarok különböző csoportjainak és rétegeinek érdekeit fogja képviselni, méghozzá nem kirekesztő, hanem befogadó módon. Tekintettel a természetes sokszínűségre, a tolerancia jegyében. Egyetlen irányvonal érvényre jutásával lenne gondom: a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogi szemlélettel szembemenő szélsőséggel.

Ön szerint a mostani közeledést a választói akarat vagy pártjaink február 29-ei bukása indukálta? És e szándék mögött hiteles pártvonzás vagy „csak” a mai MKP, a Híd és az újonc Összefogás önmentése áll?

Ezek sarkított megfogalmazások. Mindkét kérdésre „is-is”-sel lehet válaszolni. Mert nyilván létezik választói akarat, illetve igény az összefogásra, az egy formációban történő indulásra a választáson; és nyilván létezik objektív kényszer is. Ugyanúgy, mint 1998-ban, amikor az Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt egyesülésével megalakult a Magyar Koalíció Pártja. Akkor a Vladimír Mečiar által beterjesztett választójogi törvénymódosítás jelentette a külső kényszert, hiszen Mečiar gyakorlatilag megszüntette a választásikoalíció-kötés lehetőségét. Most az 5%-os küszöb a kényszer, amit nagy valószínűséggel egyik párt sem tud már meglépni. Ez a legutóbbi sikertelen parlamenti választás tanulsága. A kudarcot előre látni lehetett, csak a politikusok nem akarták akceptálni. És hogy az egyesülési szándék mögött a pártok „önmentése” áll-e? Nyilván igen, bár ez is természetes. Egy politikai csoportosulás azért létezik, hogy politikai érdekeket érvényesítsen, és ha teljesen megszűnik, e céljainak nem tud érvényt szerezni.

Mi lesz az, ami most elsimíthatja/elsimíthatná az évekre visszanéző mély és kölcsönös bizalmatlanságot; a 12 esztendeje tartó, még az idén februárban is tovább mélyített árkok gyors betemetését?

Épp az imént vázolt objektív kényszer járulhat hozzá az árkok betemetéséhez. Illetőleg az, hogy a szlovákiai magyar politika és az egész civil társadalom képes-e kilépni a kis provinciális felvidéki homokozójából. Hogy megérti-e, bármennyire fontos is a nemzeti identitás, a nyelv, a hagyományos kultúra, a kisebbségi léthelyzetben élő dél-szlovákiai magyar ember sem tud megélni csupán anyelvéből. Egynyitottvilágbannem tehetünk úgy, mintha az országos, az Európában végbemenő vagy a globális folyamatok bennünket nem érintenének. Ha ezekről nem veszünk tudomást, előbb-utóbb zsákutcába jutunk. Mint ahogy részben már most is benne vagyunk.

Politológusként a pártegyesülésben lát-e mélyenjáróbb és konkrét tartalmi célokat a parlamentbe jutás természetes, ám mégiscsak prózai törekvésén kívül?

A parlamentbe jutás, sőt, ha lehetséges, a kormányra jutás már eleve fontos cél. Az utóbbi harminc év történései bizonyították, hogy a politikai folyamatokat csak a „pályán” belülről lehet hatékonyan befolyásolni. A szlovák országos pártok, sajnos, nem látják át a nemzeti kisebbségi helyzet sokrétű komplexitását; gyakran őszintén nem értik, hogy „mi bajuk van a magyaroknak”, a más kisebbségeknek. És ez még akkor is így van, ha ezek a szlovák pártok egyébként demokratikus elveket vallanak, európai értékrendet képviselnek. Látszik ez például a Progresszív Szlovákia magyar platformjának csődjén, az Andrej Kiska alapította párt halva született magyar platformján vagy Igor Matovič pártképződménye magyar frakciójának kétértelmű megnyilvánulásain. Ám közben „a labda” nagyon gyakran éppen a magyar térfélen „pattog”. Mert lehet-e hiteles nemzeti kisebbségi politikát képviselni anélkül, hogy kiállnánk más kisebbségek és társadalmi csoportok jogai mellett, vagy legalább szolidaritást vállalnánk velük? Lehet-e hitelesen nemzetpolitikát, magyarságpolitikát hirdetni anélkül, hogy ez a nemzetpolitika az általános emberi jogi alapokra épülne? Lehet-e hitelesen demokráciát követelni magunknak, ha ignoráljuk mások demokráciaigényét?! Mikor kell például véleményt nyilvánítani a fehéroroszországi eseményekről? Majd ha teljesen egyértelművé válik a magyar kormány álláspontja? Egy demokratikus párt legyen hiteles és belsőleg független! Nem függhet sem közvetlenül, sem a háttérből irányító lobbicsoportoktól, sem pedig más hatalmaktól. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem kell jó kapcsolatokat ápolni, hatékonyan együttműködni a szlovák pártokkal, a szlovák civil társadalommal és a magyar állammal. Az a sajátos helyzet, amelyben a szlovákiai magyar közösség él, megköveteli a hatékony szövetségi politikát. A szlovákiai magyar kisebbség pusztán a saját erejéből nyilvánvalóan nem tudja elérni céljait, és az érdekeit érvényesíteni.

Reális elvárás, hogy az összetart(oz)ás Gombaszögön fogant elhatározása megtartja a mai MKP szavazási törzsbázisát, illetve a szavazóurnákhoz segíti a parlamenti küszöb átlépéséhez szükséges újabb 25–30 ezer itteni magyar választópolgárt?

Szerintem az a helyzet, hogy az egyesült magyar párt talán néhány száz vagy néhány ezer szavazót veszíthet is. Azokat a szavazókat, akik nagyon mélyre ásták magukban az ideológiai árkokat, vagy akiknek ténylegesen nagyon negatív személyes tapasztalatuk van egyik-másik párt konkrét politikusával. Viszont úgy gondolom, hogy ennél sokkal több azon potenciális szavazók száma, akiket az összetartozás ténye az urnákhoz fog vonzani.

Mi módon lesznek feloldhatók a most egyesülni akaró pártok közötti ideológiai, társadalomszemléleti eltérések, vagy csupán takaréklángra fojtják ezeket a különbözőségeket?

Az eddig szóba kerülteknek, természetesen, csak akkor van realitása, ha véget ér az eddigi kiszorítósdi. Ha képesek vagyunk tolerálni, tehát megtűrni a más véleményt, még ha nem értünk is vele teljes mértékben egyet. És ha ugyanakkor elfogadjuk, hogy vannak bizonyos szabályok: a demokratikus jogállamiság elvei, az általában érvényes és egyetemes emberi jogi életelvek. Ha megértjük, hogy akár külön-külön, akár egyesülve, de demokratikus szövetségesekre van szükségünk. E szövetségi rendszer viszont nem jön létre magától, azt állhatatos munkával kell kiépíteni. Ebben pedig a kisebbségnek kell aktívabbnak, egyben hitelesebbnek lennie.

Az öt releváns szlovákiai magyar pártból hivatalosan csak három tárgyal egymással és köt modern „vérszerződést”, hiányzik a Magyar Fórum és az MKDSZ. Kezdődhet az őszinte összetartás szándéka kirekesztéssel?

Valószínűleg először a legmélyebb árkokat kell betemetni. Úgy gondolom, a tárgyalássorozat későbbi stádiumában valamilyen formában színre lépnek a most még hiányzó formációk vezető politikusai is.

Érzései szerint jövőre, a dokumentum augusztus 20-ai aláírásának első évfordulóján – az itteni magyar politizálás hivatalos irányát, stílusát és nívóját tekintve – áttörésről vagy körben járásról beszélhetünk?

Egy év alatt sok minden fog történni Szlovákiában, Európában és a világban, így ez a kérdés lényegesen másképpen fog felvetődni. Sok függ attól, hogy a magyar pártok képesek lesznek-e – vagy az addigra esetleg már egyesült párt képes lesz-e – rugalmasan és hatékonyan reagálni az új kihívásokra. Van-e, lesz-e például konkrétan realizálható elképzelésük arról, Szlovákia hogyan hasznosítsa a Brüsszelből érkező eurómilliárdokat úgy, hogy ebből a csomagból a magyarlakta vidék, illetve a magyar ajkú közösség is profitáljon.

Annak mennyiben látja esélyét, hogy ez a többpárti egy párt egyik világos célkitűzése az országosan elburjánzott, így Dél-Szlovákiában is tagadhatatlanul meglévő korrupció felfedése legyen?! Jelesül, hogy ne a politika tartsa pórázánpéldáulacivilszférát,hanemez utóbbi ellenőrizze a politikát.

Igen, Dél-Szlovákiában is elburjánzott a korrupció, sok a kétes hátterű „vállalkozás”, és sajnos aránytalan mértékű a szervezett bűnözés. Gondoljunk csak vissza a Pápay- vagy Sátor-féle maffiára, vagy a Kuciak-gyilkosság regionális hátterére. Ennek egyrészt az általam „Szicília-szindrómának” nevezett jelenség az oka: a szervezett bűnözés általában a legszegényebb közösségekben és alulfejlesztett régiókban szokott elterjedni. A másik, de az előzővel szorosan összefüggő ok: a hatékony társadalmi és civil kontroll hiánya – nemcsak a politika, hanem általában a társadalmi folyamatok felett. Szerintem egy kisebbségi pártnak következetesen ki kellene állnia a jogállamiság elvei mellett, erélyesebben elítélnie mindenfajta korrupciót és jogellenes tevékenységet. És határozottabban fellépnie a regionális fejlesztés érdekében.

Ha majd a szándékot az egyesülés konkrét lépései követik, melyek lehet(né)nek a hazai magyar politikának a demokrata szlovák partnereket is meggyőző kitörési pontjai?

Vissza kell állítani a bizalmat, ha az megtört. Türelmesen építeni a kapcsolatokat, és nemcsak politikai szinten, hanem a polgári társadalmon belül is, mert országos szinten, kevés kivételtől eltekintve, gyakorlatilag nincs tényleges párbeszéd a szlovákok és a magyarok között. Türelmesen, empatikusan, de szakmailag nagyon megalapozottan, nem az asztalt csapkodva magyarázni, illetve érvényre juttatni az álláspontjainkat. És ehhez minden törvény adta lehetőséget kihasználni. Például a hagyományos tárcaközi véleményezési procedúrákat is, mint most az állampolgársági törvény módosításának esetében. És hát kezdeményezőkként, nem csak társult tagként, Ondrej Dostálhoz csatlakozva.