Tokió. Saját édesanyja levágott fejét vitte a rendőrségre egy japán iskolás. A 17 éves fiút letartóztatták. Aizuwakamatsuban, Tokiótól 125 kilométerre északra hétfőn este egyszer csak megjelent egy fiú a rendőrségen, és nagy nyugalommal elmesélte, hogy meggyilkolta alvó édesanyját.
Lefejezte az édesanyját
Azonnal járőr indult a helyszínre, ahol megtalálták az asszony megcsonkított holttestét. Éppen kedden lett volna 47 éves.
A fiút gyilkosság gyanújával letartóztatták. A kihallgatáson egybek között elmondta: „jó lenne, ha nem lenne a világon háború és terror. Teljesen mindegy, hogy kit öltem meg.”
A tanév alatt a fiú a szülői háztól távol lakott öccsével együtt, hogy könnyebben jussanak el az iskolába. Anyjuk hetente járt hozzájuk mosni. A gyilkossággal gyanúsított fiatalkorú mostanában nem járt be az órákra és pszichiátriai kezelés alatt állt.
Japánban egyébként nem ez az első ilyen eset. Tíz éve például egy 14 éves tanuló fejezte le 11 éves társát, és a fejet az iskola kapuja elé rakta. A tettes pszichiátriai klinikára került, mert életkora miatt nem volt büntethető, az ügyből pedig nagy társadalmi vita kerekedett. A parlament módosította a vonatkozó törvényt, és 16 helyett már 14 éves kortól lehetett javítóintézetbe küldeni a gyerekeket. Idén aztán végül 12 évre szállították le a korhatárt, miután 2004-ben egy 11 éves kislány brutálisan kivégezte egyik osztálytársát, és a vita újra fellángolt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.