Lappangó gyanú

Pozsony. Egyes források szerint a Detox cégnek a vasárnap kiégett fővárosi raktárépület esetében nem volt veszélyes anyagok tárolására szóló engedélye. Ha a feltételezés bebizonyosodik, a cég akár ötmillió koronás bírságra is számíthat.

Pozsony. Egyes források szerint a Detox cégnek a vasárnap kiégett fővárosi raktárépület esetében nem volt veszélyes anyagok tárolására szóló engedélye. Ha a feltételezés bebizonyosodik, a cég akár ötmillió koronás bírságra is számíthat. Az épületet korábban olajraktárnak használták, két éve pedig kérvényezték, hogy veszélyes hulladékot is tárolhassanak benne – válasz azonban nem érkezett. A Kerületi Környezetvédelmi Hivatal szerint a tűz idején a raktárban az olajon kívül huszonöt tonna, részben klórtartalmú oldószert, öt tonna salétromsavat és más vegyületeket is tároltak. A cég képviselője kijelentette, az épületben a felröppent hírekkel ellentétben nem tároltak egészségre veszélyes cianidot, s megvolt minden szükséges engedélyük. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?