Lakástakarékoskodás – bárkinek

A lakhatási problémák megoldása szempontjából a lakás-takarékoskodás számít az egyetlen olyan terméknek a hazai piacon, amely esetében az állam bárki számára nyújt támogatást, függetlenül az életkortól vagy a bevételektől.

A lakhatási problémák megoldása szempontjából a lakás-takarékoskodás számít az egyetlen olyan terméknek a hazai piacon, amely esetében az állam bárki számára nyújt támogatást, függetlenül az életkortól vagy a bevételektől. A lakás-takarékpénztárak minden egyes ügyfele ugyanis évente 2 ezer koronás állami prémiumhoz juthat. Ennek az egyedüli feltétele, hogy idén legalább 21 053 koronát takarítson meg. Ha ennél alacsonyabb összeget spórolunk meg a lakás-takarékpénztárnál, akkor a megtakarított összeg 9,5%-ának megfelelő prémiumra számíthatunk. Akinek azonban csak a prémiumra fáj a foga, annak nem érdemes 21 053 koronánál többet spórolnia, hiszen a támogatás nem lehet 2 ezer koronánál nagyobb.

Aki a lakás-takarékoskodást valóban a lakásgondjainak a megoldására használja, az már két év után kiveheti a pénzét. Ez esetben azonban számlákkal kell bizonyítanunk, hogy a pénzt valóban erre a célra használtuk fel. Ha 2 év után vesszük ki a pénzünket, nagyjából évi 10%-os hozamra számíthatunk. Ha nem tudjuk bizonyítani, hogy a pénzt valóban a lakásgondjaink megoldására használjuk, a pénzünket hat éves takarékoskodást követően vehetjük ki. Ez esetben az éves átlagos hozam 4,6% lesz.

Az állami prémium azonban nem a lakás-takarékoskodás egyetlen, és talán nem is a legfontosabb előnye. A lakás-takarékpénztáraktól ugyanis hitelt is vehetünk fel. A jelzáloghitelek és az Állami Lakásfejlesztési Alap kölcsöneivel szemben az az előnyük, hogy bizonyos összeg megtakarítását követően bárki számára hozzáférhetők. Ezek ráadásul olcsóbbak, mint a jelzáloghitelek, ráadásul a megszabott hitelkamatot a visszafizetés egész idejére garantálják. Hátránya azonban, hogy csak egy bizonyos összeg magtakarítása után juthatunk hozzá. Ez többnyire a célösszeg felének felel meg. Ha korábban van szükségünk a pénzre, akkor áthidaló hitelt igényelhetünk. Ehhez már a takarékoskodás elején hozzájuthatunk, hátránya, hogy még a jelzáloghiteleknél is magasabb kamatokat számolnak fel. (hn, mi, t)

Az állami prémium változása

Év Prémium Prémium Optimális

(Sk) (%) betét (Sk)

1995 6000 40 15 000

1996 6000 40 15 000

1997 6000 30 20 000

1998 6000 30 20 000

1999 6000 30 20 000

2000 6000 30 20 000

2001 4500 25 18 000

2002 4000 25 16 000

2003 3000 20 15 000

2004 2500 15 16 667

2005 2500 14,5 17 242

2006 2000 10 20 000

2007 2000 9,5 21 053

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?