Lagzi Lajcsi előzetes letartóztatásba került

Budaörs |

<p>Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Budaörsi Járásbíróság azt a három embert, aki az alapos gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai appartmanparkban éveken át méretlenül vételezte az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegette az ellenőröket - tájékoztatott a döntésről Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Az MTI úgy tudja, hogy az ismert zenészről, Galambos Lajosról (művésznevén Lagzi Lajcsiról), a feleségéről, valamint a zenészhez köthető appartmanparkot üzemeltető cég vezetőjéről van szó.</p>

Gyugyi Csilla közölte: a Komárom-Esztergom megyében történt eset vizsgálata elfogultság bejelentése miatt került a Budaörsi Járási Ügyészséghez, amely lopással és vesztegetéssel vádolja az érintetteket.  Az ügyészségi szóvivő elmondta, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint az egyik gyanúsított egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban olyan illegális bekötéseket építtetett ki, amelyek lehetővé tették, hogy társaival éveken keresztül méretlenül használják az áram-, víz- és gázszolgáltatást, miközben a szabályosan felszerelt mérők óraállása alapján csak minimális összegű díjakat fizettek. A mocsai házban több mint tíz év alatt, a tatai apartmanparkban pedig több mint öt év alatt 3,5 millió és 30 millió forint közötti összegű kárt okoztak a szolgáltatóknak. Tavaly októberben az áramszolgáltató ellenőrei megjelentek a tatai apartmanparkban, és mivel a bűnügy két mostani gyanúsítottja attól tartott, hogy észreveszik és jelentik az illegális bekötést, több százezer forint készpénzt adott nekik. A megvesztegetett szakemberek ennek fejében a gyanúsítottak által kértnek megfelelően vették fel az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvet, és ugyanígy jártak el a mocsai lakóház ellenőrzésekor is. A járásbíróság - mivel okkal lehetett tartani attól, hogy a gyanúsítottak elrejtőznének, így kivonva magukat a büntetőeljárás alól és fennáll a tanúk befolyásolásának, valamint a bűnismétlésnek a veszélye is - harminc napra elrendelte az érintettek előzetes letartóztatását. A határozat ellen a gyanúsítottak fellebbeztek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?