Kukkolnák a diákokat a tanárok

Egyre több az agresszív gyermek, ez nem csupán a szülőknek jelent gondot, hanem az iskoláknak is. Mind több tantermi lopásról, diákok közti verekedésről hallani. Az intézményvezetők és a pedagógusok próbálnak ugyan védekezni a jelenség ellen, de nem mindig eredményesen, hiszen a tanárnak nem lehet ott a szeme mindenütt. Helyettük jó pár iskolában már „elektronikus szemek” figyelik a diákokat.

A zólyomlipcsei (Slovenská Lupča) alapiskolában a térfigyelő rendszer segített leleplezni több iskolai verekedéstČTK-felvételA térfigyelő és lopásgátló rendszerek mintájára már néhány hazai iskolában is biztonsági „felvigyázó” kamerákkal „tartják szemmel” a tanulókat, köztük az esetleges rendbontókat. A szóban forgó intézmények pontos számáról senki sem vezet statisztikát. A legfontosabb: ha akárcsak egy szülő is tiltakozik a tantermi vagy folyosói kamerák használata ellen, az iskola értelemszerűen nem alkalmazhatja a diákok megfigyelésének, felügyeletének ezt a – tájainkon még szokatlan – módját. Hozzátartozik azonban, hogy egyelőre még egyetlen érintett szülő sem tett panaszt és nem emelt kifogást.

Mire jó egy kamera?

Az iskolák állítják, az elektronikus szem segítségével hatékonyan kiszűrhetők a tantermi lopások és rongálások, valamint az úgynevezett iskolai zaklatás, vagyis nemzetközi szakkifejezéssel élve a school bullying jelensége is. A diákok ugyanis a bennük rejlő feszültséget és fölös energiát gyakran agresszív cselekedetekben szabadítják fel. Megrongálják a tantermi berendezést, összefirkálják a padokat, kötözködnek gyengébb társaikkal, esetleg – és ez egyáltalán nem ritka jelenség – bántalmazzák őket, akár fizikailag, akár lelkileg. A tanár pedig nem lehet ott mindenütt, egész egyszerűen nem felügyelheti a nap minden percében a diák minden egyes lépését.

Ahol bevált

A fővárosi Tomašik utcai gimnázium egyike volt azoknak az iskoláknak, ahol először szereltek fel biztonsági kamerát, mégpedig – bármilyen hihetetlen – tizennégy évvel ezelőtt. A berendezés a folyosókat, a bejáratot és a tornatermet figyeli, a tantermek közül csak egyet láttak el kamerával. Az igazgató, Norbert Kyndl szerint az eredeti elképzelés az volt, hogy valamennyi tantermet csatlakoztatják a rendszerhez, azonban néhány tanár tiltakozására elálltak a tervtől. A kamerák jelenlétéhez mára mind a diákok, mind a pedagógusok hozzászoktak. Az igazgató szerint a biztonsági rendszer alkalmazása egyértelműen hasznos, hozzájárul állítólag a tanítás színvonalának emeléséhez is. A gyakorlat egyébként azt igazolja, hogy ha nincs is kamera minden tanteremben, a nagy üvegtáblás ajtók is megteszik hatásukat, mivel részben már a folyosóról is látható, mi zajlik a tanteremben, és fordítva szintén.

Egy besztercebányai alapiskolában csak most készülnek kamerát telepíteni legalább a folyosóra. Az igazgató szerint azért van rá szükség, mert évente mintegy kétszázezer koronába kerül annak az iskolai tulajdonnak a rendbetétele, helyrehozatala, amelyben a diákok rendszeresen kárt tesznek. A rongálók a tanulók köréből kerülnek ki, rájuk bizonyítani azonban eddig nem sikerült. A szülők állítólag egyetértenek az elektronikus felvigyázó rendszer alkalmazásával.

Ahol viszolygást kelt

Nem minden iskolában fogadnák örömmel a kamerák telepítését. Több intézményben úgy gondolják, szükségtelen a diákok elektronikus „szemmel tartása”, viselkedésük, magaviseletük ugyanis nem indokolja az iskolai kamerák felszerelését. Máshol attól tartanak, a Nagy Testvér jelenléte korlátozná a pedagógusi autonómiát, gátolná a természetes tanár-diák kapcsolat kialakulását. Bizonyos iskolákban egyébként csak azért nincsenek kamerák, mert nincs rá pénz. Egy-egy elektronikus felvigyázó telepítése az iskolák közlése alapján mintegy 20-25 ezer koronába kerül. (-cz-e, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?