A Colours polgári társulás Ismeretterjesztő vízi túra a Kis-Dunán címmel természetfotózással egybekötött kirándulást szervez 2005 július 11-től 17-ig a folyó Féltől Gútáig terjedő szakaszán.
Közép- és főiskolás diákok, figyelem!
A résztvevők természetesen az egész túra ideje alatt fényképezni fognak. Az alkotó munkának nem szeretnének gátat szabni, ezért a portrétól kezdve a természetfotón keresztül egész a makro felvételekig bármilyen stílust elfogadnak. A lényeg az, hogy a résztvevők saját fényképezőgépükön keresztül mutassák be a nagyközönségnek azt, amit a saját szemükkel látnak a túra ideje alatt.
2005 augusztusában kiválogatják a vízi túrán készült fényképeket, a kiállításra alkalmasakat megfelelő méretűre nagyítják, majd szeptember elején a képek kiállításra kerülnek a vágsellyei kultúrházban. Szeptember végétől december közepéig a képek egy vándorkiállítás keretén belül a Kis-Duna menti falvakban (Fél, Alsójányok, Nagymagyar, Illésháza, Jóka, Tallós, Eperjes, Nádszeg, Nyárasd) lesznek megtekinthetőek.
Jelentkezési határidő: 2005. június 30. Részvételi díj 1000 Sk, ami a csónakok és egyéb eszközök bérleti díját, a szállítási költségeket, természetfotózással kapcsolatos szakmai előadást, napi egyszeri meleg ételt és a fotózással kapcsolatos kiadásokat (negatívok, ezek előhívása és nagyítása, valamint a digitális technológiával készült képek nagyítása) foglalja magába.
Bővebb információ, ill. képek és beszámolók a régebbi túrákról a www.wookie.host.sk oldalon találhatók. Jelentkezni lehet a [email protected] címen ill. a 0905/ 274 852 telefonszámon. (w)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.