Idén a tanítók napja egy napra esett húsvéthétfővel. A tegnapi nagy locsolkodás közben vajon eszetekbe jutott, mi mindent köszönhettek tanáraitoknak? Ha nem, ma még bepótolhatjátok, s köszönetet mondhattok nekik azért, hogy embert faragnak belőletek.
Köszöntsük tanárainkat!
A pedagógus és tanuló kapcsolatát elemezve gyakran felmerül, hogy a gyerek nem képes felfogni az iskolai magyarázatot. Valljuk be, meglehetősen keveset tudunk a gyermeki lélekről, hiszen ezen a téren majdnem kizárólag a gyermek adatközléseire és megfigyelt megnyilvánulásaira vagyunk utalva. Napjainkban szokássá vált iskoláink túlfeminizáltsága miatt feljajdulni, s ezért pedagógusok napján illesse köszönet és hála nem utolsósorban női pedagógusainkat, az asszonyokat és anyákat, leendő gyermekek leendő anyjait és anyátlan árvák, kitaszítottak, elesettek önként anyákká magasztosultjait – ki állhat közelebb a gyermek lelkéhez, mint ők? De a pedagógus, legyen bár nő vagy hivatásának élő férfi, hivatásának keretein belül is – egyéniség! Felnőtt a gyermekek között: az erkölcsi és emberi magatartás, az egyértelmű, félreismerhetetlen elkötelezettség példaképe. És a szülőföld, az otthoni táj szeretetéé, a hazaszereteté is. Szlovákiai magyar tannyelvű iskolákon a nemzeti hagyományok, az anyanyelv, a nemzeti kultúra fáradhatatlan ápolása mellett ez az erkölcsi norma és erény is kötelez.
Köszöntse hála, tisztelet, megbecsülés a pedagógusokat, köszöntse üdvözlet az alkotó embert, aki tudja, hogy a legjobb nevelő s lelkiismeret, s azt tudja, hogy ezek a szavak Kazinczytól, a nagy nevelőtől származnak, mint ahogyan tőle származik a nyelvújítás három legszebb, pedagógusokra legkötelezőbb szava: jellem, szellem és szorgalom.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.