Az utóbbi időben egyre több sokkoló kép és írás jelenik meg az Új Szóban az emberek kegyetlenkedéseiről az állatokkal.
Környezetvédelmi világnap – június 5-én
Megnyúzott kutyák, csapdába ejtett elefántok kínjai, eleven medvék májának, epéjének „megcsapolása”, ami borzalmas fájdalmat okoz szegény állatnak, de kell önző minekünk szépítőszer-alapanyagnak. A szörnyű kutya- és kakasviadalok, a macskákra és kutyákra, pontosabban „csak” a szemükre vadászó „gyerkőcök huncutságai” (?), aminek következtében a szerencsétlen áldozat nem pusztul el azonnal, csak hosszas szenvedés után, s folytathatnám, de nem folytatom, mert nem szeretnék ötletekkel szolgálni azoknak, akik hajlamosak a kegyetlenségre.
Mert ugyan mit törődik az az állat szenvedésével, aki nem tudja, hogy akárcsak ő, az a szegény pára is a természet része. Ugyanúgy érzi a fájdalmat, s ugyanúgy igényli a szeretetet, mint bármelyikünk.
Falun élek, ahol a kutyatartás szinte természetes dolog, de az sajnos már nem természetes, hogy törődnék is velük mindenki. Láttam én már egyméteres láncra kötött „házőrzőt” tűző napon egy korty víz nélkül. Ha esett az eső, ott állt szegény bőrig ázva a sárban. Láttam csonttá soványodott kutyát, mely míg kicsi volt, kedves volt, aztán megunták. Kidobta a gazdi az utcára, vagy szélnek eresztette valahol a határban, ahol sorsára hagyva kóborol élelem után kutatva.
Tudom, vannak ennél sokkal nagyobb, súlyosabb gondok is, de mi, emberek legalább hangot tudunk adni keserveinknek...
Az utóbbi időben még egy dolog aggaszt. Fel is szeretnék tenni egy kérdést ezzel kapcsolatban – talán a környezetvédelmi miniszter úrnak –, mégpedig, hogy ha bekerülünk az Európai Unióba, a művelt nyugatiak akkor is meg fogják enni a fecskeszívet? Aggódva lestem, vártam, mikor érkeznek meg végre kedves fecskéink, hiszen huszonheten búcsúztak az ősszel. Elmúlt a május, és csak hetet tudtam összeszámolni belőlük. El nem tudom képzelni, milyen érzéssel képes elfogyasztani az ember egy párgrammnyi madár még kisebb szívét! Az övé biztosan kőből van, ha meg tud ölni egy ilyen kedves, ártatlan madarat, mely több ezer kilométert képes megtenni, csak hogy hazaérjen, és csivitelésével felvidítsa azokat, akik várják. Ezt is bele kellene foglalni valamilyen egyezménybe, és szigorúan felügyelni, talán az ínyencek rájönnének, hogy fecskeszív nélkül is tudnak élni, ellentétben a fecskével.
Jó volna, ha elgondolkodnánk az élővilág védelmén, mi mindnyájan, egyénenként addig, míg végérvényesen ki nem irtunk magunk körül mindent. Mert akkor aztán nekünk is végünk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.