Az Európai Bizottság új szabályozást fogadott el az agrárágazatban nyújtott állami támogatások odaítéléséről.
Könnyítést jelent a szükséghelyzetekben
Mariann Fischer Boel, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos üdvözölte az új szabályozást. Véleménye szerint: „A vidékfejlesztésre vonatkozó szabályokkal összhangban lévő ezen új szabályozási keret hosszú távú, kiegyensúlyozott fejlődést lehetővé tévő hatékony és biztos eszköz az agrárágazat számára. Az egyes állami támogatásokra vonatkozó mentesítési lehetőség többek között könnyítést jelent az ágazat számára, különösen amikor a mezőgazdasági termelők tényleges szükséghelyzetben találják magukat.”
Az új szabályozás kidolgozása beleillik a Bizottság által folytatott vidékfejlesztési politikába. „A közös agrárpolitika egyszerűsítéséről és jobb szabályozásáról” szóló bizottsági közlemény által elindított egyszerűsítésre irányuló eljárás egyik lépcsőfokát is jelenti.
Ezen egyszerűsítés keretében hatályukat vesztik a reklámra, a szarvasmarha szivacsos agyvelőbántalmak szűrésére, a döglötten talált állatokra és a vágóhídon keletkezett hulladékra vonatkozó iránymutatások, csakúgy mint a támogatott rövid lejáratú mezőgazdasági hitelek formájában nyújtott támogatásokról szóló bizottsági közlemény. Az agrárágazatban 2000–2006-ig tartó időszakban nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások 2007. január 1-jét követően pontosan meghatározott esetekben korlátozott ideig továbbra is alkalmazandók.
Az új iránymutatásokban bevezetett új támogatási kategóriák között szerepelnek a normák betartásához kapcsolódó támogatások, a „Natura 2000” és a 2000/60/EK irányelvben (vízpolitika) előírt kifizetésekre vonatkozó támogatások, a 2003/96/EK irányelvben (az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási kerete) előírt jövedéki adó alóli mentességhez kapcsolódó támogatások, valamint az erdészeti ágazati támogatások.
A mezőgazdasági termékek feldolgozásának és értékesítésének területén az állami támogatások odaítélésére ezentúl az ipari ágazatban nyújtott állami támogatásokra alkalmazandó rendelkezések vonatkoznak.
A mentességi rendelet a támogatásoknak a mezőgazdasági termelők részére történő gyorsabb odaítélését teszi lehetővé, ami igen fontos például a kedvezőtlen időjárási körülmények vagy állat-, illetve növénybetegségek miatt bekövetkezett károk esetében.
E két szabályozás mellett továbbra is hatályban marad egy de minimis rendelet, amelynek értelmében a tagállamok továbbra is odaítélhetnek bizonyos küszöbértéket (mezőgazdasági termelőnként 3000 EUR 3 év vonatkozásában) meg nem és meghatározott feltételek fennállása esetében állami támogatásnak nem minősülő támogatásokat. (eu-sajtóközl.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.