Kivezetették az épületből

Prága. Úgy látszik, nagyon ízletes szilvapálinkát árulnak a cseh parlamentben: szerdán ismét úgy berúgott az egyik honatya, hogy képtelen volt bármiféle értelmes tevékenységre, s ezért ki kellett vezetni az ülésteremből.

Prága. Úgy látszik, nagyon ízletes szilvapálinkát árulnak a cseh parlamentben: szerdán ismét úgy berúgott az egyik honatya, hogy képtelen volt bármiféle értelmes tevékenységre, s ezért ki kellett vezetni az ülésteremből. A prágai sajtó szerint ismét Petr Kott a tettes, akit tavaly októberben éppen a túlzott alkoholfogyasztás miatt zártak ki az ellenzéki Polgári Demokratikus Pártból. Szemtanúk szerint már a szerda délelőtti felszólalásakor – az adótörvények vitájában – látszott rajta, hogy erősen kapatos. Délután ismét felszólalásra jelentkezett, de a szónoki emelvény felé menet váratlanul meggondolta magát, s a mikrofon helyett inkább a képviselőház bárjába ment, ahol megint lehajtott egy-két kupica szilvapálinkát. Ekkor már kollégái is megelégelték a botrányt, s kivezetették a parlament épületéből. Egyébként nem Kott az egyetlen képviselő, akit részegségen kaptak a tisztelt házban. Volt már néhány ilyen eset mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalon is. Közismert tény, hogy Miloš Zeman exkormányfő is gyakran fogyasztott nyilvánosan Becherovkát – az ülések idején! Külügyminisztere, Jan Kavan pedig néhány éve azzal okozott botrányt, hogy alkoholfogyasztás után ült kocsiba. Balesetet ugyan nem okozott, de a parkolással nagy gondjai voltak, s több autót is megrongált. A rendőrségen ugyan bevallotta, hogy vezetés előtt megivott „egy vagy két pohárka bort”, de a vérvizsgálatot képviselői immunitására hivatkozva határozottan elutasította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?