Gútára érkezett a Kis hazám a nagy unióban elnevezésű vándorkiállítás, melyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége indított körútjára, s amely során a tárlat tizenkét szlovákiai magyar településekre látogat el. A napokban megtartott megnyitón a város vezetősége mellett az egyes iskolák igazgatói is részt vettek.
Kis hazám a nagy unióban
Gútára érkezett a Kis hazám a nagy unióban elnevezésű vándorkiállítás, melyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége indított körútjára, s amely során a tárlat tizenkét szlovákiai magyar településekre látogat el. A napokban megtartott megnyitón a város vezetősége mellett az egyes iskolák igazgatói is részt vettek. A szülőföld megismerésére, a nemzeti örökség ápolására, valamint az Európai Unióról való ismeretek elmélyítésére irányuló tárlat anyagát a helyi Iskola Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola harmadikos és negyedikes diákjai városukat népszerűsítő munkáiból válogatták. A Gútát bemutató anyagot Dombi Katalin és Klór Ildikó tanárnők vezényletével szerkesztették a diákok. Csütörtöki Erzsébet, az intézmény igazgatója kihangsúlyozta, fontosnak tartja a tárlat összeállításában való részvételt, mert szerkesztése közben a diákok megismerik térségüket, és a vándorkiállítás segítségével országszerte öregbítik településük hírnevét. A diákok ezenkívül ismeretanyagot szereznek nemcsak Nagykapos, Tornalja, Sajógömör, Gesztete, Zselíz, Párkány, Kürt, Kisújfalu, Nádszeg, Felsőszeli, Gúta, Tany és Farkasd nemzeti örökségéről, hanem hasznos információkat tudnak meg az EU-ról és abban betöltött szerepükről. A diákok iskola-maketteket, gesztenye-figurákat, a települést bemutató könyvecskéket, albumokat, leporellókat készítettek, és rajzokon örökítették meg egy-egy térség nevezetességét. (borka)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.