Két kar az aligátor gyomrában

Washington. Riadalmat keltett Floridában, hogy egy hét alatt három ember is aligátorok áldozata lett, noha 1948 óta mindössze 17 embert öltek meg a krokodillal rokon amerikai hüllők az Egyesült Államok délkeleti államában.

Leterítették a mintegy háromméteres veszélyes aligátortSITA/AP-felvételAz egyik áldozat, egy kocogás közben eltűnt egyetemista lány torzó holttestét egy csatornában találták meg. A hatóságok leterítettek egy csaknem háromméteres aligátort, amelynek a gyomrában két emberi kart találtak. A feltételezések szerint az állat a vízbe rángathatta a lányt. A másik áldozat, egy fiatal nő egy üdülőtelepen búvárkodott. A tó partján lévők egy aligátor szájában pillantották meg. A vízbe vetették magukat és valahogy sikerült kiragadniuk őt a hüllő fogai közül, de a parton már csak a halál beálltát állapíthatták meg. A harmadik, ugyancsak női áldozat holttestét szintén egy csatornában lelték fel.

Az 1960-as években még a kihalás szélén álló és ezért védetté nyilvánított aligátorok száma jelenleg egy-két millió lehet Floridában, de az utóbbi 58 évben csak 351 esetet jegyeztek fel, amikor a hüllő embert támadott meg, és összesen 17 halálos kimenetelű esetről tudni. Floridában 18 millió ember él. A népesség gyorsan gyarapszik, az ingatlanfejlesztés újabb és újabb területeket hasít le a mocsárvidékből. A floridai Sun-Sentinel internetes honlapjának cikke szerint az aligátorokat a szárazság hajtja ki a mocsarakból a csatornákba és lakóparkok tavaiba, ráadásul most van a párosodási időszak, amikor az állatok ingerlékenyebbek és erősebben nyilvánul meg a területvédő ösztönük. Az emberek viszont óvatlanok, gyakran etetik is a veszélyes hüllőket.

Mindez egy jó adag véletlennel tetézve lehet a magyarázata annak, hogy ilyen rövid idő alatt három haláleset is történt. A hatóságok arra intik az embereket, hogy ne etessék az aligátorokat és ne menjenek a csatornák peremére, különösen gyerekekkel és kutyákkal. Hangsúlyozzák azonban, hogy Floridában jóval nagyobb a veszélye annak, hogy valaki cápatámadásban vagy villámcsapásban hal meg. A legveszélyesebb állatok Floridában egyébként is a szarvasok, amelyek a statisztikák szerint évente mintegy 130 halálos közúti balesetet okoznak.

A The New York Timesban megszólaltatott szakértő azt javasolta, hogy aki fél az aligátorveszélytől, az ne lakjon Floridában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?