Kékben született generáció

A 18. században amikor a fizikai munka egyre gyakoribbá vált és gyapotültetvények terjedtek el Amerika-szerte, a munkások farmerból készült ruhákat hordtak, mivel az anyag erős volt és szinte alig kopott. A 19. században a kaliforniai aranyláz idején ugyanezen tulajdonságai miatt kedvelték a denim anyagot. 1853-ban Leob Strauss farmer-nagykereskedést nyitott. Strauss a későbbiekben Leobról Levire változtatta nevét és hosszú ideig egyeduralkodó volt a farmerpiacon. Az 1930-as években a westernfilmek cowboyai népszerűsítették tovább a farmernadrágot. A II. világháború idején kevesebb farmer készült, azonban az amerikai katonák közvetítésével a világ is megismerkedhetett a csodaanyaggal. A háború után a rivális vállalatok, – elsősorban a Wrangler és a Lee versenybe szálltak Levivel, hogy részesedésüket a nemzetközi piacon növelhessék. Az ‘50-es években a fiatalok viseletévé vált a denim. A filmek és a televízió a tizenévesek lázadó szellemiségének szimbólumává tette a farmerviseletet. Gondoljunk csak James Deanre! Néhány amerikai iskola azonban megtiltotta diákjainak, hogy farmert hordjanak.

A ‘60-as ‘70-es évek hippi mozgalmai további stíluselemekkel gazdagították a ruházatot, a divat akkori irányzatainak megfelelően. Ekkor terjedt el a hímzett, a festett farmer.

A keleti blokkban, a farmer vált a „nyugati dekadencia” jelképévé, szinte lehetetlen volt hozzájutni. A ‘80-as években a denim bekerült a divatházak diktátorainak tervezőasztalára, ők persze egyéni stílusukkal és saját márkanevükkel látták el a ruhadarabokat. Az értékesítésből származó bevételek soha nem látott magaslatokon szárnyaltak.

Noha a farmer soha nem került ki a köztudatból, időről időre kiment a divatból. A ‘90-es években a fiatalok már nem rajongtak érte. Ennek egyik oka, hogy szüleiket bélyegezték meg a „kékben született generáció“ frázissal, azokat, akik még mindig azon fáradoztak, hogy korosodó testüket belepréseljék kedvenc viseletükbe. A rebellis fiatalságnak új anyagot kellett találni, hogy lázadó mivoltában nehogy azokkal azonosuljon, akikkel nem szeretne sorsközösséget vállalni. Divatba jött a khaki és a márkás sportnadrágok. Azért lehetett még farmert vásárolni, de egészen új fazonok, stílusok hódítottak. Az ezzel ellentétes trend is hódított: a használtruha-boltokban és az ócskapiacon az új darabokkal egy árban lehetett hozzájutni a klasszkius régiségekhez, az „eredeti” példányokhoz. A Levi Strauss & Co., a világ elsőszámú gyártója, – „az amerikai életstílus legegyéretelműbb képviselője a földön”, ahogy a vállalkozást találóan elnevezte a Los Angeles Times – problémákkal küszködött. Tizenegy észak-amerikai gyárat zártak be, egy nemzet gyászolt…

2000 a visszatérés esztendeje volt. A farmer új erőre kapva tért vissza a divatbemutatók kifutóira. A Chanel, a Dior, a Chloe és a Versace is szerepeltetett denimruhát kollekcióiban. ’99 nyarán, Tom Ford tollakkal és gyöngyökkel ékesített, térdig érő Gucci blue jeans-e 3715 dollárért kellette magát.

Aztán jött az internet… Helmut Lang ezüstre fújt nadrágja minden társadalmi és szellemi konvenciót ledöntött. Az áraknak és a hasznosítás módozatainak (díszpárna, lepedő, terítő stb.) többé semmi sem szabott határt. (o-o)