„Füles Mackó mond most nektek szép meséket gyerekek, lekonyuló szép fülemnek köszönhetem nevemet. Kedvencem a friss méz, s más finom falatok, de azért szerettek, hogyha kövér is vagyok.
Kedvencem a friss méz – Füles Mackó énekel
Az utóbbi egy-két évben egyre több gyermekalbum lát napvilágot. Az igényesség ezen a téren is megjelent. A kilencvenes években láttunk, hallottunk jó pár bugyuta produkciót, amelyeket a gyerekek és tizenévesek rendre megkajáltak. Magyarországon a kicsik körében Pap Rita volt az ünnepelt sztár, olyannyira, hogy az addig uralkodó, a gyermekzenék koronázatlan királynője, Halász Judit is háttérbe szorult mellette.
A német nyelvterületnek is van állatkája, Schnappi, a krokodil, aki önmagát bemutató dalával tavaly a legtöbb maxi CD-t értékesítette Németországban. Az ő munkásságát Füles barátunk (szerencsére) figyelmen kívül hagyta, a rokonságától távol eső Crazy Frogtól viszont ellesett (ellopott) egy-két dolgot. Például ő is átdolgozta az Axel F című dalt. Természetesen mackósra vette a figurát. Sőt, a béka példáját követve a Jingle Bellst, vagyis a Száncsengőt is új formába öntötte, amit furcsa hallani mostanság, hiszen mégiscsak nyár van – még ha az időjárás ezt nem is támasztja alá.
Egy tévhitet is eloszlat: látszólagos riválisával, TV Macival jóban van, a zenéjét is elbrummogja. Meg a Csigabigát, és nosztalgiázik is egy picit, meséjének főcímdalával indul az albuma. Persze tinimackó lévén nem veti meg a komolyabb stílusirányzatokat sem, ennek megfelelően elénekli az elmúlt időszak legnagyobb magyar slágerét, a Szájber gyereket és a Nem vagyok Jamest is. Mindezek tetejében megtanult angolul, az eredeti nyelvén adja elő többek között a Coco Jambót. Elmondható, hogy összességében változatos koronggal örvendezteti meg közönségét. Füles Mackó zenéje elsősorban azoknak szól, akik már kinőttek a gyermekdalokból, de még éretlenek az úgynevezett napi zene befogadására. A még fiatalabbaknak sem kell csüggedniük. Mackónk kiadója, a Sony&BMG az utóbbi időben számtalan gyermeklemezzel rukkolt elő, jobbnál jobb kiadványok között lehet válogatni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.