Ma kezdődött Pannonhalmán a Rákóczi Szövetség és Pro Iuventute Alapítvány szervezésében a Kárpát-medencei Katolikus Kispap Tábor, amely július 17-ig tart. A szervezők célja, hogy erősítse az egyház társadalmi szerepvállalását.
Kárpát-medencei Kispap Tábor
Ma kezdődött Pannonhalmán a Rákóczi Szövetség és Pro Iuventute Alapítvány szervezésében a Kárpát-medencei Katolikus Kispap Tábor, amely július 17-ig tart. A szervezők célja, hogy erősítse az egyház társadalmi szerepvállalását. A vallási, lelki vezetők számára olyan előadások szerveznek, ahol olyan hivatással rendelkező személyekkel ismerkedhetnek meg, akik egész életük során vállalták hitüket, feladatukat, amellyel istennek, a hazának és embertársaiknak tartoznak. Szervezett, ám jó hangulatú kirándulásokon a táborlakók megismerik Magyarország egyházi központjait. Az idei évben a Szegedi Tudományegyetem vallástudomány szakos szakmai kollégiumával együttműködésben állították össze a tábor programjait. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.