Károly herceg megorrolt

London. Károly brit trónörökös úgy döntött, hogy nem vesz részt egyik keresztfia, Edward van Custem fényes szombati esküvőjén. Ugyanis a két házasuló családja által készített ülésrend szerint a templomi ceremónián barátnője, Camilla Parker Bowles nem őmellette ülne – jelentette a brit sajtó.

London. Károly brit trónörökös úgy döntött, hogy nem vesz részt egyik keresztfia, Edward van Custem fényes szombati esküvőjén. Ugyanis a két házasuló családja által készített ülésrend szerint a templomi ceremónián barátnője, Camilla Parker Bowles nem őmellette ülne – jelentette a brit sajtó. A trónörökös személyi titkára nem egyenesen közölte Károly távolmaradását, s főleg nem világított rá a szívügyi összefüggésre, de bejelentette: Wales hercege, holnap az Irakba vezényelt brit katonák családjainál tesz látogatást – épp az esküvői szertartás időpontjában.

A Times úgy tudja, a Chester katedrálisban tartandó esküvőn Károly herceg szüleivel, II. Erzsébet királynővel és Fülöp herceggel, valamint két fiával, William és Harry herceggel egy sorban ült volna, míg Camillát a székesegyház másik szárnyában a menyasszony rokonsága mellé sorolták be. A The Daily Telegraph szerint az ülésrendben a jegyespár hozzátartozói egyeztek meg, abból a megfontolásból, hogy Camilla nem élvez hivatalos státust Károly oldalán, így nem illő, hogy a királyi család tagjai között foglaljon helyet. (Az elvált Camilla a Clarence House-ban egy fedél alatt él a trónörökössel.) Időközben Camilla is lemondta részvételét Edward van Custem és Lady Tamara Grosvenor esküvőjén.

A The Times szerint az ifjú vőlegény szoros barátságban áll Károly fiaival, William és Harry herceggel, apja, Hugh van Custem pedig közös cambridge-i egyetemi éveik óta volt hűséges barátja Károlynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?