Az idei cukorrépakampány, amely szeptemberben a dunaszerdahelyi cukorgyár bezárását közzétevő bejelentéssel indult, az előrejelzések szerint karácsonyra, illetve az év végére már véget is ér.
Karácsonyra vége a kampánynak
A termelők idén még három cukorgyárba szállíthatják a répát: Dunaszerdahelyre (ahol a tervek szerint jövőre véglegesen befejezik a gyártást), Szeredbe és Trencsénteplicbe.
A szlovákiai cukorgyárak idén az előrejelzések szerint hozzávetőlegesen 195 ezer tonna cukrot állítanak majd elő, amely megközelítőleg 30 ezer tonnával több, mint amennyire a hazai szükségletek fedezésére szükség van. A fennmaradó felesleg kezelésére várhatóan meg kell találni az unió számára is elfogadható megoldást, mivel a szigorú előírások a megengedett készletek túllépését kemény szankciókkal büntetik. Köztudott, hogy az unió nemrégiben rótt ki szigorú pénzbüntetést négy uniós tagországra – köztük Szlovákiára –, amelyek még 2004-ben túllépték a megengedett készletek szintjét. A lehetőségek eléggé korlátozottak, a felesleges mennyiséget vagy átviszik a következő esztendőre, de ezáltal a következő évben ennyivel kevesebbet lehet majd termelni, vagy átminősítik ipari célú felhasználásra, melynek keretében viszont egészen más árviszonyok között értékesíthető.
A bezárásra ítélt dunaszerdahelyi cukorgyárban, ahol naponta 15 500 tonna répa feldolgozására képesek, a kampány folyamatosan zajlik. Az ország egyelőre legnagyobb cukorgyárának kapacitása meghaladja a két további cukorgyár teljes kapacitását, hiszen a trencsénteplici gyárban 6 ezer tonna, a szerediben 3,2 ezer tonna a napi feldolgozói mennyiség. Amint azt már lapunkban közöltük, a cukorgyár és a termelők között megszületett az előzetes egyezség a kárpótlás mértékéről, a termelők a cukorgyárnak megítélt kárpótlás 20 százalékát kapják majd.
A dunaszerdahelyi cukorgyár felszabaduló kvótája iránt egyelőre nincs túlzott érdeklődés, noha az itt felszabaduló több mint 70 ezer tonnás cukorkvóta egynegyede továbbra is az ország tulajdonában maradhat. Természetesen, ha lesz iránta érdeklődés a működő cukorgyárak részéről. Egyelőre ugyanis úgy tűnik, ez iránt a cukorkvóta iránt a hazai cukorgyárak nem nagyon érdeklődnek. Számukra érdekesebbnek tűnik a piacon kínált 10 ezer tonnás szabad cukorkvóta, amelyhez nem kapcsolódnak a meglévő termelők. A szerediben elsősorban a kapacitás korlátozottsága, a trencséntepliciben pedig a répatermelőktől való túlzott távolság az érdeklődés hiányának az oka. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.