Karácsonykor kettesben Venczel Verával

Nem kevés ez időben, végül is fél évszázad, ami elég tekintélyesen hangzik. Meghatódást mégsem látok a szemében, inkább mérhetetlen belső nyugalmat. Harmonikus egyéniség. Élete legnehezebb fázisát is csendben, befelé fordulva viselte. Panaszkodni soha senki nem hallotta. Egy évvel ezelőtti, komoly sérüléséről sem beszélt a lapok hasábjain. Színpadi baleset volt. Most elmondja. De a végén arra kér: foglaljam össze pár mondatba, nehogy bárkit is megsértsünk. Különben is: jól van, felépült, játszik, az élet megy tovább. Tehát mi is történt valójában? Tavaly, december 29-én a Hegedűs a háztetőn szerepelt a Vígszínház műsorán. Az első rész utolsó jeleneténél tartott az előadás. Szerepe szerint ment az esküvőre. Ugyanott, ugyanazon az úton, mint mindig. Egyszer csak hátulról kapott egy iszonyatos lökést a színpadi kerítés egyik végével. Vitte a díszítő, hátulról véletlenül meglökte, lezuhant a földre, és már nem tudott felállni. Amikor hozták be a hüppét, majdnem ráléptek. Senki nem vette észre a sötétben, ott feküdt néma csendben. Közben elindult az esküvő, a nézők sem láttak semmit a bajból.„A színpadi ügyelő magához szorítva felemelt, hordágy, mentő, baleseti sebészet. Mozdulni nem tudtam egy centit sem. Beékelt combnyaktörés, mondta az orvos, bár a röntgen elsőre nem mutatott ki semmit. Pokoli fájdalmaim voltak. Másfél órás műtét után tíz nap kórház, aztán egy hosszú rehabilitáció, és nyolc hónap kihagyás után ismét a színpad. A vágy villamosa. A virágárusnő. Szepes Mária műve, A vörös oroszlán szerencsére nem sérült. Ott maradt a fejemben az egész szöveg. Ebben már évadok vannak. Most jön az egyéves kontroll. Remélem, minden rendben lesz. Gazdagabb lett a testem. Kapott egy fémcsavart. Születésnapomra egy emlékkönyvnek beillő füzetet küldött a társulat. Mindenki írt bele valamit. Stohl András, az a drága ember azt írta bele: Verocska, eljátsszuk a Rómeó és Júliát, jó? Majd Zsótér megrendezi. Törőcsik Mari többször felhívott a gyógyulásom alatt. Egyszer játszottunk csak együtt, a pozsonyi Igor Ciel rendezte tévéfilmben. Szonatína egy páváért. Ez volt a címe. Azóta nem volt közös munkánk, de Mari a pályám legelejétől ott áll mellettem. Érzem, hogy segít. Legutóbb az ő születésnapja alkalmából beszéltünk. Felhívtam őt. Taxiban ült. Megfordítottam az évszámot, mondta kacagva. Nem 81 vagyok, hanem 18! A saját poénján akkorát nevetett! Olyan édes volt!” Kérdés: hol is van a pálya eleje? Ma már sokan úgy emlékeznek, a Kárpáthy Zoltán Szatmári Katinkájával és az Egri csillagok Cecey Évájával kezdődött minden. Előbbit 1966-ban, utóbbit 1968-ban játszotta. De már 1962 nyarán kamera előtt állt, egy tévéfilmben. Esztergályos Károly rendezése, az Egy csónak visszafordul. Gimnazista volt. Beajánlották egy operatőrszakos főiskolás vizsgafilmjébe. Tudták róla, hogy színészi pályára készül, megfelelt a feladatra, beválasztották. Magas sarkú cipőben kellett átrohannia Budapest egyik legforgalmasabb kereszteződésén. A cipőnek kimegy a sarka, neki nem történik baja – ennyi volt a szerep. A forgatásra elment Esztergályos Károly is. Meglátta az őzikeszemű gimnazista lányt, és írt neki egy jelenetet a készülő tévéfilmjébe. Ez volt az Egy csónak visszafordul. Áll egy kislány hajnaltájt egy ablakban. Arra kóborol a történet főhőse, és meglátja őt. Megkérdezi tőle, mit csinál. Várom a születésnapom pillanatát – válaszolja a kislány. A fiú ezen meglepődik, tovább megy, majd pár szál virággal a kezében újra megjelenik, de mire odaér az ablakhoz, a kislány már alszik. Ez volt ő. Egy költemény része. A film megbukott. Nyoma sincs a televízió archívumában. Talán kiselejtezték. „Nem szerették valamiért. Kapott egy címkét, hogy egzisztencialista. Tizenhét éves voltam, amikor bekerültem a filmbe. Károly és köztem nagyot lobbant a szerelem. Össze is házasodtunk nemsokára. Aztán csendben elváltunk.” Közös munkáik között a két legértékesebb: a Pillangó és a Nóra. Móricz Zsigmond és Ibsen. Két külön világ. Az egyikben Kozák András, a másikban Balázsovits Lajos partnere. „András maga volt a varázslat, annyira jó volt! Tökéletesen mozgott a móriczi világban. Én nem. Lestem minden pillanatát. Kíváncsian néztem, hogyan létezik abban a falusi közegben. A világ legtermészetesebb módján viselkedett. Mindig pontosan annyit adott, amennyit a jelenet megkívánt tőle. A film kijutott Monte Carlóba, a nemzetközi tévéfesztiválra. Engem nem vittek ki. Senki nem szólt. Vittorio de Sica volt a zsűrielnök. A legjobb női alakítás díját talán épp tőle vehettem volna át. A szobrot megkaptam. Aranynimfa. Akkor már a Vígszínház tagja voltam. Balázsovits Lajos? Szurkoltunk neki, amikor felvételizett. Ott álltunk, az egész osztály. Első év végén jártunk, néztük a jelentkezőket. Koltai Robi, Molnár Piroska, szegény Samuka, Várhegyi Teréz, aki már nincs köztünk. Osztálytársak voltunk. A másik osztályból meg ott volt Esztergályos Cili. Ezt a fiút fel kell venni, mondogattuk. És felvették őt! Győztünk. Nagyon örültünk. Később kollégák lettünk a Vígszínházban. Most meg visszajött egy szerepre a Haramiákban. Egyébként otthon van. Ez helyzet? De Esztergályos Károly is… mit csinál? Nem jut eszébe senkinek, hogy rendezni hívja, akár egy kamaraterembe? Gyönyörű pálya a miénk, ám ugyanannyira kegyetlen is.” Megyünk tovább a férfivonalon. Kováts István, Nagy Gábor és Bálint András nevét említem neki.„Istvánnal a Kárpáthy Zoltánban játszottam először. Ma is remek formában van. Andrással egy versműsorban szerepeltem. Kettővel járt felettünk a főiskolán. Nagy Gábor A fekete város. Főiskolás korában ő is a Vígszínházban játszott. Rajongtak érte a lányok. Vele nagyon régen nem találkoztam. Jól van? Nem, nem volt köztünk szerelem annak idején. Mindkettőnknek párja volt. Különben pedig… Dajka Margit beszélt nekem egyszer arról, hogy nem szabad a színpadi vagy a filmbeli partnerünkbe beleszerelmesedni, mert abban a pillanatban másról kezd el szólni a dolog. Arról nem is beszélve, hogy az ember tisztában van vele, hogy a másik foglalt. És ez nem mindegy. Gábor tényleg rengeteg lánynak tetszett. Nem is csodálom, hiszen nagyon kedves ember. Én már elég fiatalon nem voltam szabad. Tizenkilenc évesen lettem Esztergályos Károly felesége. A nőknek egyébként kicsit nehezebb ez a pálya. Jobban meg kell szervezni az életet. Anyának lenni, időben bevállalni a gyereket, jókor szülni, a legjobbkor elvonulni! Amikor pedig az ember már ennyi meg annyi éves, egy csomó minden nem utolérhető. Elmegy a hajó. Nekem is elment. Keveset voltam otthon fiatalon.” Megint egy nagy lépés vissza az időben. Shakespeare Júliáját negyedéves színinövendékként játszotta el. Molnár Piroska volt a Dadája. Jól felkészült a szerepre. Pártos Géza, a főiskola legendás tanára volt az osztályfőnöke, azt megelőzően pedig Makay Margithoz járt magánórákra. „Margitka mindent tudott. Mindig a lakásában fogadott. Amikor először jártam nála, elcsodálkoztam a polgári miliőn. Csak néztem. Ilyen környezetben azt megelőzően sosem jártam. De olyan nőt sem ismertem, mint ő. Meghallgatott és a növendékévé fogadott. Ingyen. Nem engedte, hogy fizessek neki. Mivel egykor apukám is színész akart lenni, Margitkától várta a megerősítést, hogy ő majd megmondja, lát-e bennem tehetséget, vagy sem, tanácsolja-e a főiskolát, vagy felejtsük el az egészet. A szülőben mindig ott van az aggodalom. Margitka helyes volt nagyon. Ott ültek a barátnői, amikor először mentem fel hozzá. Kártyáztak. Bemutatott mindegyiknek. Ugye, milyen helyes? – kérdezte tőlük. Meghallgatott, és megdicsért. Azt mondta: Igen, mostantól fogva hetente egyszer jössz hozzám. Hozzál füzetet, megtanulod a verseket, amelyeket feladok, és lesznek helyzetgyakorlatok. Komolyan foglalkozott velem. Előfőiskola lett az otthona. Később, amikor már a pályán voltam, mindig beszámoltam neki, mi történik velem, hol játszom, milyen szerepeket kapok, kivel dolgozom. Hálás vagyok neki ezért az időszakért, a biztonságért, a támogatásáért. Forgatták az Egy erkölcsös éjszakát Makk Károllyal. Ő játssza a filmben Kelepei Jenő édesanyját. Csodálatos a filmben. Soha nem ült le a forgatás szüneteiben. Féltette a kosztümét. Egész nap állt, nehogy összegyűrje a ruháját. Ilyen emberek közt éltem, ilyen minták, ilyen példák között! Darvas Iván is ilyen volt. Asztrov doktort játszotta a Ványa bácsiban. Minden előadás előtt ő maga rendezte, ellenőrizte a kellékeit, hogy minden a helyén legyen. A spontaneitás mögött hihetetlen rend, munka, fegyelem, végiggondolt profizmus. Latinovits Zoltánnal az Isten hozta, őrnagy úr!-ban játszottam, amit Fábri Zoltán rendezett. Latinovits más habitus, más karakter volt, mint Darvas. Sokszor kiszámíthatatlan. Késett a forgatásról, aztán mégis megjelent, és akkor már nagyon ott volt. A Kárpáthy Zoltánban ő játszotta az édesapámat, Ruttkai Éva az édesanyámat. Ez olyan belépő volt nekem a filmvilágba!” Akkor még éltek a testvérei. Az ikerpár. Nem volt köztük nagy korkülönbség. Huszonhárom hónap. Az öccse 1987-ben ment el, másfél éves kisfiát hagyta itt, a húga tíz évvel ezelőtt hunyt el, az ő lánya akkor már felnőtt volt. „Öttagú családból itt maradtam egyedül. A férjem a támaszom. Ő mindenben mellettem áll. Rimaszombatban született. Katonatiszt volt az édesapja, ha kellett, mentek tovább, városról városra. Kassán is éltek. Zűrzavaros idők voltak azok. A háború az ő életükbe is beleszólt. Ide-oda sodorta a családot. A karácsonyt kettesben töltjük. Csendben, nyugalomban. Ilyenkor már a boltban is úgy érzem magam, mint egy galoppversenyen. Üzletté vált a legszebb ünnepünk. Sorban állás, lökdösődés, rohanás. Én mindig igyekeztem lelassítani ezt az egészet, a nyugalmat, a meghittséget kerestem, most viszont én magam is lelassultam. De azért főzök valami finomat. Palóclevest, káposztát húsgombóccal. Bejglit nem fogok sütni, az az érzésem. Nincs kedvem bíbelődni vele. Lesz kicsi fa, szaloncukor, narancs, finom illat. Teljesen egyszerű dolgokban gondolkozom. Mindenben az egyszerűséget keresem. Az emberit. A tisztát. A lélekkel telit. A karácsonyban is.”