Kapcsolódási pontok Ausztriában

A Kárpát-medence legszínvonalasabb kisebbségi kérdésekkel foglalkozó konferenciáját rendezte meg az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége (AMESZKSZ), Wurst Erzsébetnek, a szervezet oktatási felelősének irányításával. Ez a megbeszélés a tizenhárom évvel ezelőtt kezdődött Kufstein Tanácskozás nyolcadik eseménysorozata volt, amelyet negyedszer rendeztek meg a burgenlandi városkában, a magyar határtól alig húsz kilométerre. Az, hogy Kulmann Ernő polgármester nyugalomba vonulása után utódja, Anneliese Schmucker is vállalta, hogy helyet adjon a tanácskozássorozatnak jelzi, hogy a többségi nemzet Ausztriában is kezd tudatára ébredni annak, hogy a kisebbségek a modern Európában nem nyűgöt jelentenek, hanem értéket képviselnek. „Az etnikai és nemzeti kisebbségek Európa sokszínű nyelvi, életmódbeli, kulturális örökségének, értékeinek hordozói. Identitásukat megfelelő autonómiák, intézmények, törvények, valamint az egyházak szolgálata mellett tudták és tudják fenntartani” – fogalmazták meg a tanácskozás résztvevői már a tavalyi zárónyilatkozatban is, s ennek szellemében az ausztriai magyarok egyesülete igyekezett a konferenciasorozat idei rendezvényébe bevonni a többi jelentős burgenlandi kisebbséget is. „Az idei konferencia tematikája rendkívüli jelentőségű, ugyanis nemcsak az Ausztriában hivatalosan is elismert hat népcsoportról kíván helyzetképet felvázolni, hanem a májusi uniós bővítés utáni új helyzetet is elemezni kívánja, hiszen négy népcsoport anyaországa is csatlakozott az Európai Unióhoz” – nyilatkozta az Erdélyi Riportnak a szervező AMESZKSZ elnöke, Deák Ernő. Úgy vélte, mindenképpen érdemes végiggondolni a kisebbségi népcsoportok helyét és szerepét a határok nélküli Európában. Ennek fontosságát hangsúlyozta egyébként Szabó Vilmos, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának politikai államtitkára is, amikor a szekcióülésen felszólalva kijelentette: „Örülünk ugyan, hogy a kisebbségekre vonatkozó kitétel javaslatunkra bekerült az EU alkotmányába, bár azt el kell ismernünk, hogy nem éppen abban a formában, ahogy mi szerettük volna. Az unión belül továbbra is partnereket kell keresnünk, hogy tisztázzuk a kisebbségi normákat, amelyek most még elég szegényesek és hiányosak. Ez a konferencia jól szolgálja ezt a folyamatot azáltal, hogy a szervezők nyitottak a többi itteni kisebbség irányában, és megteremtik az összefogás keretét a közös fellépés érdekében.”

Az asszimiláció küszöbén

Ausztriában jelenleg hat kisebbséget ismernek el hivatalosan az érvényben lévő népcsoporttörvény értelmében. Ezek közé tartozik a magyarság is. A hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy az elmúlt harminc évben a kisebbségek létszáma drasztikusan csökkent. Erről a Kismartonban székelő burgenlandi Statisztikai Hivatal munkatársa, Manfred Dreiszker számolt be, adatokkal alátámasztott előadásában. Állítása szerint Ausztria a legnagyobb befogadó ország a térségben, hiszen nyolcmillió lakosából több mint egymillió az ország határain kívül született. Ez 12,3 százalékos arányt jelent, s összehasonlításképp a statisztikus elmondta, hogy még az Egyesült Államokban is csak 11 százalékos ez a mutató. Burgenlandban mintegy százhúszezer kisebbségi él, közülük 82 ezer őshonosnak számít. A kisebbségiek lélekszáma azonban az elmúlt harminc évben lényegesen csökkent: a horvátoknál és a magyaroknál a népességfogyás negyven százalék körüli. A statisztikusoknak nagyon nehéz a dolguk a pontos népességi adatok elemzésével, ugyanis nem könynyű a más nyelveket beszélőket besorolni különféle kategóriákba, s megállapítani azt, hogy ki tekinthető őshonosnak és ki honosítottnak. Ez a magyarság esetében is érvényes, hiszen a burgenlandi őshonos magyarokon kívül a térségben bevándorlók is élnek. Dreiszker édesapja példájával próbálta körülírni a helyzet fonákságát: ő 1956 után magyarországi horvátként telepedett meg Burgenlandban. Ha a származási helye szerint sorolják be a statisztikákba, akkor magyarnak tekintik, ha a nyelve szerint, akkor horvátnak, pedig teljesen más tájszólást beszél, mint a Burgenlandba még a 18. században idetelepedett s a horvát nyelvújításból így kimaradt horvátok. A népesség összetételét tekintve a statisztikai adatok szerint biztató jelek is mutatkoznak a helyi magyarok számára: úgy tűnik, kilábaltak a demográfiai hullámvölgyből, hiszen jelentősen megnőtt a tíz év alatti gyermekek aránya.

Más gondok

A Burgenlandban élő hat népcsoportot, bár sok a közös problémájuk, különféle gondok foglalkoztatják, derült ki az előadásokból és helyzetelemzésekből. A magyarok, a csehek, a szlovének és a szlovákok számára az uniós bővítés teremt új helyzetet, melyben könnyebbé válik a népcsoport és anyaországa közötti kommunikáció. A horvátoknak még várniuk kell erre az állapotra, míg a romáknak nincs anyaországuk, ezért halmozottan hátrányos helyzetűek. „Mi mindig is jó kapcsolatokat ápoltunk az anyaországunkkal, de az uniós bővítés ennek ellenére sokat segít a kapcsolattartásban” – jelentette ki Kulmann Ernő, aki 12 évig volt a legnagyobb burgenlandi magyar település, Felsőpulya polgármestere. Szerinte a burgenlandi magyarság megmaradásában nagyon fontos szerepe van az osztrák jogszabályok alapján működő népcsoporttanácsnak: „A népcsoporttanács feladata nemcsak az, hogy az anyagi javakat szétossza, hanem az is, hogy részt vegyen a tartományi és szövetségi szintű döntésekben. Szerintem azonban a magyar népcsoport szövetségi szinten kevésbé van jelen az őt érintő kérdések meghozatalában, s ennek bővítése a központi kormány felelőssége.”

Radda István a 15 területi szervezetet tömörítő Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének nevében azt a kérdést szegezte az osztrák és magyar kormány jelenlévő képviselőinek, hogy az anyaország, Ausztria, illetve Európa számára van-e értelme, hogy támogassa a népcsoportoknak – s azokon belül is például a magyarságnak – az önazonosságuk megőrzésére irányuló törekvéseit. Erre a kényes kérdésre Szabó Vilmos politikai államtitkár egyértelmű igennel válaszolt.

A felsőpulyai tanácskozáson 16 ország mintegy 230 képviselője vett részt