A diplomások munkaerő-piaci lehetőségei sokkal rugalmasabbak, jutott a következtetésre Németországban a HIS (Hochschul-Informations-Systems) vizsgálata.
Jobb starthelyzetből indulnak
A felsőfokú oktatást Németországban is gyakran éri a vád, hogy a napi gyakorlattól távol eső ismereteket közvetít – ennek ellensúlyozásaként a munkahelyi képzés, gyakorlat intézményét szorgalmazzák az illetékesek. A végzős hallgatók körében végzett reprezentatív vizsgálat eredményei szerint az elmúlt három év végzősei jobb starthelyzetből indultak, mint egykori társaik 1990-ben, 1994-ben vagy 1998-ban. Jelenleg a gazdasági-szervezői és informatikai szektor kínálja a legjobb kezdő fizetést a diplomás fiatalok számára. Az éves bruttó fizetés az említett területeken – a bértárgyalás eredményességétől függően – átlagosan 41 200 eurót jelenthet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.