Jó, hogy Robert Ficónak nincsenek eredményei

Azt állítja, ő takarítja az előző kormány mocskátMiroslava Cibulková felvételeNincs könnyű helyzetben (de azért nagyon nehézben sem) az értékelő. A tavaly alakult kormány gyakorlatilag kevés különösebben kézzelfoghatót tett le az asztalra. Ami bizonyos szempontból nem jó, mert azt jelzi, a kormány nem dolgozik. Másrészt viszont nagyszerű hír, mert legalább nem ront azon az állapoton, amiben éppen leledzünk.

Válaszd meg partnered!

A miniszterelnök legtöbb energiája saját koalíciós partnereinek kordában tartására ment el. Ugye, aki rosszul választ, ne csodálkozzon azon, hogy ez a lépése befolyásolja minden későbbi tettét. Robert Ficónak számítania kellett tavaly június 28-án – amikor bejelentette, kivel köt koalíciót – arra, hogy fél Európa begörcsöl, ha meghallja, kikkel lépett frigyre négy évre. Szerintünk számított is, de nem gondolta volna, hogy fél Európa ennyire következetes, s hogy neki ennyire nehéz lesz majd feloldani a görcsöket. Ján Slota száját nehéz befogni, Vladimír Mečiar nem standard meglepetéseit pedig nehéz megemészteni. A kormányfő gyakorlatilag folyamatos harcot vív partnereivel, hogy aztán kifelé kommunikálhassa: minden a legnagyobb rendben. S ha már a kommunikációnál tartunk: máshogy mondja külföldön és máshogy idehaza, máshogy mondja és máshogy csinálja. Ez a kormányfő gyakorlatilag egy más ember, mint egy más ember.

Frontnyitás

Robert Fico egy éve a fölösleges frontnyitásokról, az erős szavakról és az előző kormány gyepálásáról szólt. Gyakorlatilag nincs olyan órája a napnak, hogy a miniszterelnök ne gyalázza a korábbi garnitúrát. A nyugati világ által is elismert reformlépéseket folyamatosan szapulja, de arra sem rest, hogy azok eredményeit saját politikájának pozitívumaként állítsa be.

Az örök ellenség

Fico – egyebek mellett – frontot nyitott a médiák ellen. Azt mindjárt a gondolat elején megállapíthatjuk, hogy egyetlen miniszterelnök sem elégedett a médiákkal. Nem is az a dolga. Mikuláš Dzurinda exkormányfő is folyamatos harcban állt az újságírókkal; de csak úgy szőrmentén. Fico viszont törvénnyel fenyegetőzött, hogy az általa a legfőbb ellenzékének tartott sajtót megregulázza. Veszélyes szavak, volt már ilyen errefelé.

Megmondom az árad!

Fico kiásta a csatabárdot a monopóliumokkal is abban a naiv hitben, hogy központilag megmondhatja, mi mennyibe kerüljön. Úgy gondolja, ő határozza meg a gáz, az energia és a benzin árát, mert a miniszterelnöknek mindenbe beleszólása van. Ilyen is volt már itt, de szerencsére vége van.

Munka, törvény, könyv

Fico munkatörvénykönyvet ígért, nem is akármilyet. Hogy pontosan milyen lesz, az ezekben az órákban derül ki, de hogy nem olyan, mint amilyet hangzatos szavakkal bejelentett, az is biztos. Egy kiherélt munkatörvénykönyvet tesz le az asztalra, amiért választóinak meg kellene őt büntetni érte, mi pedig hálásak lehetünk, hogy már megint nem tartotta a szavát.

Beteg a rendszer

Fico hatalmas reformokat ígért az egészségügyben. Kiválasztotta magának azt az egészségügyi minisztert, akinek nincs egészséges gondolata az ügyről, hogy ő diktálhasson. Mármint a nagy Ő. Megszüntettette a 20 és 50 koronás vizit- és ágydíjat, majd ... majd jött a káosz. Ugyanott tartunk, mint egy évvel ezelőtt, nincs vízió, nincs haladás, csak restrikció. És bűnbak. A miniszterelnök és csapata megtalálta, ki vagy mi tehet arról, hogy az egészségügy a szakadék szélén áll: az egészségbiztosítók, pontosabban a több egészségbiztosító. Mert Fico szerint a piacnak nincs keresnivalója az egészségügyben, vagy fordítva, semmi keresnivalója az egészségnek a piacon. S itt eljutottunk megint oda, ahol már tartottunk néhány tételnél: volt már ilyen itt, olyan is volt. Államosításnak hívták. Meg szocialista egészségügynek. Mindez egyetlen lábon állt, úgy hívták: korrupció.

Hátra harc

A miniszterelnök – még mielőtt miniszterelnök lett volna – a korrupcióellenes kürtöt fújta, de mióta bársony alatta a szék, különösebben nem érdekli őt a téma. Van egy régi mondás: addig érdekli az embert a korrupció, amíg őt magát nem érinti. Még mielőtt azzal vádolna meg bennünket valaki, hogy sugallunk, gyorsan hozzátesszük: várjuk a korrupcióellenes harcot. Nagyon várjuk.

Kifelé nehezebb

Mint azt már feljebb írtuk, Fico eleve arra volt ítélve, hogy külpolitikája sikertelen legyen. Eszmetársai kiközösítették, szalonképes európai politikus nemigen akart vele szóba állni. ĺgy arra a pályára volt kényszerítve, hogy a kubai nagykövetséggel kommunikáljon, hogy Líbiába utazzon, s a bolgár nővéreket bűnösöknek nevezze, Kína, Moszkva, egy dugába dőlt venezuelai út, szóval csupa antidemokratikus partner. Bár az is tény, mostanság kezd kikeveredni ebből az elszigeteltségből. Na meg az is, hogy még mindig nem eléggé.

Sokat beszél, nagyokat mond

Mindezek ellenére népszerűség az egekben. Soha, egyetlen miniszterelnököt sem szeretett ennyire a nép, mint Robert Ficót. Mečiar az önálló Szlovákia atyjaként kismiska volt ahhoz képest, amilyen listás eredményeket ér el a jelenlegi nagyhangú, arrogáns, populista kormányfő. Dedukcióként: a szlovák népnek olyan ember kell, aki sokat beszél, nagyokat mond, látszólag a kisember mellé áll, de éppen ő ellene játszik, s a lényeg, nem csinál sok mindent, nehogy hibázzon.

Dušan Čaplovič

Miniszterelnök-helyettese, Dušan Čaplovič felel a kisebbségekért. Hogy mit csinál, azt szerintem még beosztottjai sem tudják. Néha mond olyasmit, hogy a roma kisebbség fontosabb, mint a magyar, ami még igaz is lehet az ő szemszögéből, de mögötte csend. (Egy év után bírta leváltani Klára Orgovánová romaügyi biztost, pedig, gondolom, már hivatalba lépése óráján tudta, hogy ezt megteszi.) Úgy látszik, ez a tisztség azt vonja maga után, hogy ott az ember beleszürkül a falakba.

Hét év

A kormány előtt még minimum három év áll. Alibista politikája arra predesztinálja, hogy akár hét évre is birtokba vegye a kormányépületeket.

Ehhez pusztán az kell, hogy az ellenzék is folytassa vér nélküli politikáját.

OSZTÁLYZAT

4- (de csak azért, mert szerintünk lehet ennél még mélyebbre is süllyedni, s akkor nem tudnánk érdemjegyet adni)