Internettel csábítanak

A hazai szolgáltatók már nemcsak a hang- és üzenetszolgáltatásokkal próbálnak meg ügyfeleket (és bevételt) szerezni, hanem szélessávú internettel is.

A hazai szolgáltatók már nemcsak a hang- és üzenetszolgáltatásokkal próbálnak meg ügyfeleket (és bevételt) szerezni, hanem szélessávú internettel is. Mindkét szolgáltató kínálatában megtalálható a HSDPA, igaz, egyelőre nincsenek a piacon olyan adatkártyák, amelyek támogatnák a hálózat által biztosított 3,6 Mbit/s-os sebességet. A boltokban kapható adatkártyák jelenleg ennek csak a felére képesek. Talán ezért sem jelent meg az Orange kínálatában a HSDPA, mint karácsonyi csalogató.

A T-Mobile is kínál HSDPA-internetelérést, azonban a kisebb hazai szolgáltató egy egyedi technológiájú elérést is biztosít, ez pedig a FLASH OFDM alapú gyorsinternet (kereskedelmi neve: Rýchly internet). Ennek sebessége jelenleg 5,3 Mbit/s. Most akár fél évig teljesen ingyenesen használhatja az, aki hűségszerződést köt két évre valamelyik tarifacsomagra. Igaz, itt nincs gond a kártyákkal, azonban az egy koronáért értékesített berendezések csak ezt a technológiát ismerik, így ott, ahol nincs térerő, ott nem lehet internetezni, hiába van pl. EDGE-lefedettség. Információink szerint azonban hamarosan megjelennek az olyan kártyák is, amelyek több technológiát is támogatnak.

Ahhoz, hogy valóban vonzóak legyenek ezek az internetszolgáltatások, az kellene, hogy az Orange-hoz hasonlóan a T-Mobile is megjelenjen a (hordozható) számítógéppel árusított csomaggal. (sz. l.)

Mit kínálnak a mobilszolgáltatók?

Ügyfelek Orange T-Mobile

új ügyfél 10 ezer koronás ajándék egyenleg egy évig kétszer annyi perc az előfizetett tarifacsomagban

akik meghosszabbítják a hűségszerződést ingyenes hívások hétvégén fél évig kedvezményes internetelőfizetés

plusz 50 perc minden hónapban minden hálózatba

vagy 1000 sms hálózaton belül

az ajándékok fél évig érvényesek

Kártyás ügyfeleknek kedvező feltételek mellett válthat egység-tarifacsomagra Easy kártya 99 koronáért

1000 sms számítógépről december 15-ig

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?