Interjú Fónod Zoltánnal a keddi Új Szóban

Van neked egy írásban is megtett fogadalmad: hogy egy bizonyos napot minden esztendőben megünnepelsz. És ha jól számolom, akkor ez a fogadkozás immár 69 éve kötelez!

Atyaisten! Negyvenöt januárjában, 14 éves leventekötelesként katonaruhában a fronton, majd Németországban egy fogolytáborban találtam magam, ahonnan szökésünk után egész életre szóló emlékként csak október 17-én délelőtt jutottam haza, Ekecsre. Megúszhattam volna ezeket a pokoli hónapokat, ha apám belép a „nemzetvezető” Szálasi pártjába, de ezt ő eleve kizárta. Ezért én már másodikos gimnazista koromban kamaszként is, férfiként is megmérettem. Lényegében így kezdődött az életem. A hétköznapokban vagy álmaidban jelennek meg mindennek az emlékei? Azóta sok minden történt az életemben, a fogolytáborral ritkábban foglalkozom. De csak Isten kegyelme, hogy túlélve a bombázásokat, gépágyúzásokat, géppuskasorozatokat ép bőrrel átvészeltük a háborút.  Egy alkalommal megemlítetted, hogy fogolylétednek volt egy megejtően döbbenetes mozzanata, amikor negyvenöt júniusában a Rajna-parton került kezedbe az Új Testamentum Károli Gáspár fordításában!Akkor már szökésben voltunk. Egy internátusba kerülve egy paptól kaptam azt a kis Bibliát. És mert az Istennel való kapcsolat mindig is érdekelt, ott helyben többször is elolvastam. A Miklósi Péter készítette teljes interjút a keddi Új Szóban olvashatják!