Interjú Anton Molnárral a szombati Új Szóban

<p>Párizstól ötven kilométerre, Barbizonban él Anton Molnár festőművész, alkotásai azonban New Yorktól Tokióig, Londontól Szingapúrig, Dubaitól Hongkongig élik önálló életüket. Huszonöt évvel ezelőtt, 1988-ban költözött Franciaországba, a világot azonban továbbra is magyar útlevéllel járja.</p>

Itt állunk a Fresco dell amore, vagyis A szerelem freskója című festménye előtt. Mi ihlette ezt a képet?

Firenzében láttam egy mennyezetet, ami nagyon megragadott. Allegorikus freskó volt angyalokkal. Én az angyalokat kivettem, és a saját modelljeimet tettem bele. Arra gondoltam, hogy ez érdekes lehet. Terrakotta, siennás színekben megtartani őket. Mindennap tíz-tizenkét órát dolgozom, reggeltől estig szenvedéllyel festek, és mindig csak egy képen dolgozom, de így is legalább három hét a létrehozása. Ki a két modell a freskón?Egy tornász pár. Az volt a szerencsém, hogy ők az életben is együtt voltak. Amikor aktról van szó, s ezt a fotóművészek is tudják, nagyon fontos, hogy a modell elengedje magát, és harmóniában legyen a párjával – de velem is! Nem könnyű olyan embereket találni, akik már majdnem színészek, és el tudják hitetni ezt. A tornász párral semmi gondom nem volt, hiszen összetartoztak. A festmény mostani, egy régi tanulmány szolgált hozzá alapul. Nagyon fontos, hogy mikor jutok el oda, hogy bizonyos képet megfessek. Néha tíz-húsz év is beletelik, hogy a tanulmányrajztól, amit a modellekről készítek, eljutok a festésig. Vannak ötleteim, de esetleg az éppen aktuális kollekcióba nem férnek bele. Ilyenkor raktározok. Félreteszek. Megőrzök. Az idő is szűrő. Ami fent marad a felszínen, az fontos. A Szabó G. László készítette interjú teljes terjedelmében a szombati Új Szóban olvasható!
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?