II. Erzsébet megindítónak találta A király beszéde című filmet

London |

<p>II. Erzsébet még a bemutató előtt látta, és jóváhagyásáról biztosította A király beszéde című sikerfilmet, amelynek készítői szerint a brit uralkodó megindítónak találta az édesapjáról, VI. Györgyről szóló alkotást.</p>

A BBC brit közszolgálati adó szombaton, a film forgatókönyvírójára, David Seidlerre hivatkozva tudósított arról, hogy II. Erzsébet rábólintott a filmre, és megindítónak találta azt. "Ez a legnagyobb elismerés" - mondta Seidler.
A már eddig is díjesővel jutalmazott alkotás Nagy-Britanniában különösen nagy népszerűségre tett szert. A filmben Colin Firth alakítja a beszédhibás VI. Györgyöt, aki egy beszédterapeuta segítségével felülkerekedik dadogásán. A 12 Oscar-díjra jelölt munkában II. Erzsébet alakja kislányként tűnik fel.
Seidler arról is beszélt, hogy a film témája már 30 éve foglalkoztatta. Korábban azonban VI. György özvegye, Erzsébet anyakirályné megvétózta az ötletet, arra kérve a most 73 éves Seidlert, hogy halassza el a filmet, mert még mindig fájóak az emlékek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?