<p>Angola/New Orleans. A siralomházban eltöltött 26 év után szabadon engedtek kedden az egyesült államokbeli Louisianában egy férfit, akit elítéltek egy ékszerész meggyilkolásáért és kirablásáért, de nemrég bebizonyosodott, hogy nem ő volt a tettes.</p>
Huszonhat évet ült ártatlanul
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
A most 64 éves, fekete bőrű Glenn Ford annak idején alkalmi kerti munkát végzett az ékszerész és óraműves Isadore Rozemannál Shreveport városban. Rozemant meggyilkolták és kirabolták. Egy – csak fehér bőrűekből álló – esküdtszék bűnösnek mondta ki Fordot szándékos emberölésben és rablásban. A vádlott mindig tagadta, hogy ő ölte volna meg munkaadóját, és a börtönben töltött évtizedek alatt többször fellebbezett az ítélet ellen, de ezt sokáig elutasították. 2000-ben azonban a louisianai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy Fordot tanúként újra meg kell hallgatni. Az elítélt ekkor azt állította, hogy az esküdtszék figyelmen kívül hagyott egy olyan bizonyítékot, amely a bűncselekmény két eredeti gyanúsítottjára, egy testvérpárra, Jake és Henry Robinsonra nézve volt terhelő.
Majd 2013-ban a Shreveport Times című helyi lap ezt írta: egy bírósági dokumentum szerint egy meg nem nevezett személy arról tájékoztatta az ügyészséget, hogy Jake Robinson bevallotta Rozeman lelövését és kirablását.
Az ügyészség a múlt héten „egy új fejlemény” hatására visszavonta a Ford elleni vádat, majd az illetékes bíróság most hétfőn megsemmisítette az ítéletet, kimondva: Ford „nem vett részt a bűncselekményben, és ott sem volt a helyszínen”. A Reuters hírügynökség szerint az ügyészség nem hajlandó elárulni, hogy mi volt az új fejlemény.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.